Ugrás a tartalomra

Mesés házfoglaló, mesematiné és kézműveskedés a könyvtárban

Létrehozva
A II. Rákóczi Ferenc Könyvtár a nyári szünetben sem feledkezik meg a legkisebb olvasóiról és szüleikről, a nyári szünetben még öt izgalmas programmal várják őket.
Kép
játék a könyvtárban
A játék a könyvtárban mindig jó. Fotó: II. Rákóczi Ferenc Könyvtár

Közleményük szerint, júliusban három, augusztusban pedig további két programmal várják az érdeklődőket. Az első alkalom július 17-én, csütörtökön 10 órától lesz, amikor az úgynevezett "házfoglaló" játékkal várják az óvodásokat és kisiskolásokat. Mesés játékok és játékos mesék lesznek az aznapi programban. A résztvevők előtt megelevenednek a mesehősök egy mesebeli világban. Továbbá, a gyerekeknek különböző kreatív feladatokat kell majd megoldaniuk, amelyek középpontjában természetesen a mesék állnak.

Július 23-án, szerdán ugyancsak 10 órától az Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában, mesematiné kínál kellemes kikapcsolódást kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az élőszavas mesélésnek már hagyománya van a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Szeretik a gyerekek azt, amikor a könyvtárosok a résztvevők bevonásával igyekeznek mesélni és játékos feladatokkal színesíteni a délelőttöt.

A július utolsó gyermekeknek szóló programja 29-én, kedden délelőtt 10 órától lesz, amikor a Mese és kézműveskedés a nyár jegyében című foglalkozásra várják az óvodás és iskolás korosztályokat a gyermekkönyvtárosok.

Augusztusban 26-án, kedden lesz ismét kézműveskedés, majd másnap, 27-én szerdán pedig újból a mesék csodálatos világába juthatnak el a gyerekek. Mindkét program délelőtt 10 órakor kezdődik.

Érdemes lesz tehát ellátogatni a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár központi épületébe (Miskolc, Görgey u. 11.) a nyári szünet hátralévő részében, mert az első emeleten, a gyermekkönyvtárban - vagy ahogy a gyerekek is nevezik: a Mesebirodalomban - számos kaland várja még őket. A különböző foglalkozások és programok sok új élményt kínálnak a gyermekek számára.

Kép
könyvtári program

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.