Ugrás a tartalomra

Nők a főszerepben a Miskolc Filmklubban

Létrehozva
Júliusban folytatódik a Cine-Mis Nonprofit Kft. „Miskolc Filmklub – Nők a főszerepben” című programja. A program keretében két filmalkotást tekinthetnek meg az érdeklődők a Miskolci Művészetek Háza Béke Art Mozitermében.
Kép
dragakovek
Részlet a Drágakövek című filmből. Forrás: Cine-Mis Kft.

A programsorozat a Miskolci Filmklub hagyományait kívánja feléleszteni, amikor a vetítések olyan közösségi élmények, ahol a közönség a filmvetítéseket követően közös beszélgetés keretében, moderátor vezetésével mélyítheti el a látottakkal kapcsolatos élményt.

Júliusban két filmet is bemutatnak. 18-án délután 5 órától a Béke Art Moziteremben a Drágakövek című alkotást vetítik le. Ferzan Özpetek gyengéd és nosztalgikus új filmje a jelmeztervezés művészetét és a múlt színésznőit ünnepli, illetve azokat a nőket, akik a háttérben dolgozva segítik a színház és film csodájának létrejöttét.

A programsorozat ezt követő darabja, a Tűz a tengerparton, ami egy rendhagyó családi összejövetelről szóló vérbeli spanyol vígjáték.

Kép
tuz_a_tengerparton_cinemis_cirko_film_kft.jpg
Részlet a Tűz a tengerparton című filmből. Fotó: Cine-Mis Kft.

A program:

Július 18., 17:00 – Béke Art Moziterem

Drágakövek (Diamanti)

feliratos olasz vígjáték, 135 perc, 2025 (16 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott)

A történet középpontjában Alberta és Gabriella Canova nővérek állnak, akik az 1970-es évek Rómájában egy neves szabóságot vezetnek, amely film- és színházi jelmezek készítésére specializálódott. Az itt dolgozó nők életútjai keresztezik egymást, miközben egy jelentős megrendelésen dolgoznak. A film bemutatja a magányt, szenvedélyeket, szorongásokat, fájdalmas hiányokat és elszakíthatatlan kötelékeket, ahol a valóság és a fikció összefonódik, akárcsak a színésznők és a karakterek élete, a versengés és a női szolidaritás, a látható és a láthatatlan.

Július 25., 17:00 – Béke Art Moziterem

Tűz a tengerparton (Casa en flames)

feliratos spanyol vígjáték, 105 perc, 2024 (16 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott)

Az elvált nőnek, Montsénak két gyermeke van, akik már régóta nem törődnek vele. Most rendhagyó összejövetelre készül a Costa Brava-i otthonában, és semmi, de semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy egy utolsó hétvégét a családjával töltsön. A rokoni találkozó azonban káoszba fullad, és hamar előtörnek az indulatok. Spanyol temperamentum, nevetés, dráma és abszurd helyzetek sok váratlan fordulattal!

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.