Ugrás a tartalomra

Jótékonysági borvacsorát tartanak a Gonda Pincészetben

Létrehozva
A szombati gasztronómiai programon a Miskolcért Közösségi Alapítvány Avasi Alapjába gyűjtenek. A cél, hogy utcabútorokat újítsanak fel, street art alkotásokat hozzanak létre, és még több programot szervezzenek a történelmi Avason.
Kép
gonda_bor2.png
Korábbi felvétel: Gonda borászat Facebook-oldala

Pisztráng borvacsorát tartanak a Gonda Borászatban. A háromfogásos menüsor mellé a borászat saját borait kínálják majd. A júniusi vacsoraest bevételét is jótékony célra ajánlották fel, most pedig újabb gasztronómiai programot szerveznek: szombaton pisztrángvacsorára várják az érdeklődőket.

Az est főszereplője a lillafüredi pisztráng lesz. Hoitsy György, a Pisztrángtelep tulajdonosa mesél majd az alapanyagról. A bevétel most is a Miskolcért Közösségi Alapítvány Avasi Alapjába kerül.

– Mi azt tanultuk a szőlőművelésből, hogy mindig meg kell hálálni a szőlőnek azt, amit adott. Azt szeretnénk igazából, hogy ne csak elvegyünk a hegytől, hanem egy picit vissza is fordítsunk, és minél több olyan eseményt szervezzünk, ami nem csak fesztivál jellegű, hanem egy picit több kulturális tartalmat hoz – vázolta a Miskolc Televíziónak Gonda Péter.

A Gonda Borászat vezetője elárulta: az Avasi Alap célja, hogy a környezeti megújulás mellett bővüljön az avasi programok köre és újszerű kezdeményezések is megjelenjenek.

Mint megtudtuk, az idei évben már három célt megfogalmaztak meg: utcabútorok felújítását és elhelyezését, utcafestés elkészítését, valamint közösségi rendezvények szervezését, ahol a Kis- és a Nagy-Avast próbálják összekapcsolni.

Erre gyűjtenek, és augusztus végén szeretnék lezárni a kampányt. A szombati vacsorán a háromfogásos menüsor mellé a pincészet saját boraiból válogatnak. Ha valaki szeretné támogatni a jótékony célt, az az augusztusi borvacsorán is megteheti majd.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.