Ugrás a tartalomra

Mesés házfoglalóval várták a családokat a könyvtárban

Létrehozva
A résztvevők játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek meg a mesék világával. A gyerekek szüleik, vagy nagyszüleik segítségével négy állomáson oldottak meg mesékkel kapcsolatos feladatokat. Az esemény célja az olvasás népszerűsítése és a könyvtárhoz fűződő pozitív élmények megerősítése volt.
Kép
konyvtar_meses_hazfoglalo_250717ml-8.JPG
Fotók: Mocsári László

A résztvevők egy varázslatos világba csöppentek, ahol megelevenedtek a jól ismert mesehősök is. A gyerekeknek változatos, mesékre épülő feladatokat kellett megoldaniuk. Négy állomáson különféle kihívások várták őket, mindegyik más-más történetre épült. A bátorságpróbán például különböző tárgyakat kellett kitapogatniuk.

A feladvány nem bizonyult könnyűnek, hiszen több különböző tárgyat is fel kellett ismerni tapintás alapján. A további állomásokon a résztvevők kreativitását, leleményességét és kitartását is próbára tették. A játékos vetélkedőn a gyerekek szüleikkel vagy nagyszüleikkel vehettek részt.

Kép
könyvtár

Báthory Veronika a Miskolc Televízió riporterének elmondta, hogy otthon sokat szoktak olvasgatni.

– Úgy gondoltam, jó program, ha benézünk a könyvtárba. Szerintem nagyon fontos a meseolvasás ilyen kis korban, sok mindent fejleszt, például az érzelmi intelligenciát – mondta.

A rendezvény célja, hogy játékos formában hozza közelebb a gyerekekhez az olvasás élményét, miközben megerősíti a könyvtárhoz fűződő pozitív élményeiket. Brézai Zoltán, a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár PR-munkatársa elmondta, egyre nő az olvasóik száma.

Kép
könyvtár

– Hol máshol lehetne megfogni leginkább az olvasókat, ha nem a legfiatalabbaknál, tehát az óvodásoknál, kisiskolásoknál, akik mesekönyveket kölcsönözhetnek, diafilmeket vehetnek ki. Érdemes tehát játékkal becsalogatni őket az intézménybe, a mesebirodalomba – tette hozzá.

A nyári hónapokban további kalandok várják a kicsiket a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban. Júliusban például még mesematinéval és kézműves foglalkozásokkal készülnek a gyermekkönyvtárban, de augusztusra is terveznek izgalmas eseményeket.

A további nyári programok:

Július 23., szerda 10.00

Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában

Mesematiné kicsiknek és nagyoknak

Július 29., kedd 10.00

Mese és kézműveskedés a nyár jegyében

A játszóházat vezetik: a gyermekkönyvtárosok

Augusztus 26., kedd 10.00

Mese és kézműveskedés a nyár jegyében

A játszóházat vezetik: a gyermekkönyvtárosok

Augusztus 27., szerda 10.00

Egyszer volt, hol nem volt – a Mesetarisznyában

Mesematiné kicsiknek és nagyoknak.

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.