Ugrás a tartalomra

Kutyapancsoló jöhet létre a Szinván

Létrehozva
A patak Kiss Ernő utcai szakaszán alakítanának ki kutyafürdetőket lakossági igényre.
Kép
kutya szinva hőség hűsölé
Fotó: Mocsári László

A miskolci önkormányzat szeretne kedvezni az állattartóknak, hogy önfeledten telhessen a nyár gazdik és kedvenceik számára a városban is. Szeptembertől pedig könnyítések jönnek a kutyásoknak. 

- Miskolc állatbarát város, több mint harmincezer kutyatulajdonosunk van. Megvizsgáltuk annak a lehetőségét, hogy a kutyusoknak hogyan tudunk még inkább segíteni. Úgy gondoltuk, hogy a nyári hőségben a négylábúaknak is kell egy kis felfrissülés. Szoktuk látni az állatkertekben, vadasparkokban, hogy hogyan enyhítik a vadállatoknak a hőségérzetét és a háziállatoknak is szerettünk volna kedveskedni – nyilatkozta stábunknak Hollósy András, Miskolc alpolgármestere. 

Az alpolgármester elmondta, hogy a Szinva két-három, 50-100 méteres szakaszán hoznának létre kutyafürdetőket lakossági igény alapján. 

- A Kiss Ernő utca mellett, ahol folyik a Szinva, kettő-három olyan szakasz van, ahol ki lehetne alakítani úgy nevezett kutyafürdető egységeket. Ötven-száz méteres szakaszon, megfelelő lejáróval és korláttal ellátva tudnánk ezt elképzelni. A terveztetés már elindult és bízunk benne, hogy a nyár folyamán, ősz elejére elkészül. Legkésőbb jövő nyáron már teljes egészében tudják majd használni a gazdik és kutyusaik a fürdetőt – fejtette ki. 

Mindehhez hozzátette, hogy azzal is kedveznek a miskolci hobbi állattartóknak, hogy szeptember 1-től ingyenessé teszik az ebek utaztatását a tömegközlekedési eszközökön, a buszokon és a villamosokon. 

Ez is érdekelhet

Fantasztikus miskolci táncsiker Spanyolországban
MiskolcSport
Vincze Réka, a Miskolci Majorette Együttes tagja, a Majorette Senior Solo kategória bajnoka lett, spanyolországi Lloret de Marban megrendezett Dance World Experience Barcelona 2026 világkupán.
Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.