Ugrás a tartalomra

Rendőrök léptek közbe Miskolcon, hogy ne ugorjon le egy férfi a tetőről

Létrehozva
A Miskolci Rendőrkapitányság Avasi Rendőrőrs járőreinek köszönhetően sikerült megelőzni egy tragédiát július 19-én, szombaton.

A hajnalban érkezett bejelentés szerint egy fiatal férfi felment az egyik miskolci bevásárlóközpont parkolóházának tetejére, mert úgy érezte, nincs más kiút, mint az ugrás. A bejelentést a férfi barátai tették, akik aggódtak társuk elkeseredett kijelentései miatt - olvasható a police.hu-n.

Mint a rendőrségi portálon írják: a helyszínre érkező járőrpáros azonnal intézkedett. A rendőrnő az utcáról tartotta szóval a fiatal férfit, miközben kollégája feljutott a parkolóház tetejére, és megragadta, majd behúzta a peremről. Ezután a biztonságosan lekísérte az utcára, ahol már várták a mentőszolgálat munkatársai, akik további ellátásra kórházba szállították.

Ez is érdekelhet

Földes Ferenc Gimnázium Fotó: Mocsári László
Ilyen modern tanulási környezet várja a diákokat a Földesben
MiskolcOktatás
Ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriumának támogatásával felújított tantermeket.
96. Ünnepi Könyvhét
Ismert szerzők, izgalmas találkozások
MiskolcKultúraSzabadidő
A könyvbarátokat népszerű szerzők, dedikálások és személyes találkozások várják. Az olvasók nemcsak kedvenc köteteiket írathatják alá, hanem közvetlenül is beszélgethetnek az alkotókkal.
Egyre több rolleres baleset történik a vármegyében
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénEgészségSzabadidőBaleset
Az idei év első hónapjaiban már tíz olyan közlekedési baleset történt a vármegyében, amelyben rolleresek voltak érintettek. A rendőrség szerint a szabályok betartása és a védőfelszerelések használata kulcsfontosságú a sérülések megelőzésében.
Szigetelik az Avalon társasház homlokzatát
Toronydarut bontanak, forgalomkorlátozás lesz a belvárosban
Miskolc
Fokozott figyelmet és türelmet kérnek az autósoktól.