Ugrás a tartalomra

TTH ősz: Gálvölgyitől Eperjesig

Létrehozva
Igazi színházi csemegéket hoz az idei ősz Miskolc új színházi játszóhelye, a Tudomány és Technika Háza színpadára.
Kép
És Rómeó és Júlia
És Rómeó és Júlia. Fotó: Horváth Judit

Nagy nevekkel és különleges produkciókkal készül a TTH az idei őszi szezonra. Szeptember 22-én Gálvölgyi János „A hivatásos rajongó” című estjével kezdődik az előadások sora. A pályáról, társakról, példaképekről beszél a zseniális nevettető, többek között Ajtay Andorról, Rajz Jánosról, Márkus Lászlóról, Psota Irénről, Hofi Gézáról, Rátonyi Róbertről avagy Bajor Imréről. Mindenkiről van egy jó sztorija, de inkább kettő...

Csuja Imre önálló estjével folytatja a sort szeptember 29-én, amelynek egyik ihletője az az élmény, hogy az utcán, tanyán, gyárban, üzletben, vagyis szinte bárhol lehet verset mondani. A másik pedig a versről való beszélgetés: Ady Endre és Babits Mihály, a két költőzseni lesznek a kapcsolódási pontjai.

Egy igazi meglepetés jön október 13-án, a Háttérsztorik extra, azaz ahogy még nem volt. Harsányi Attila valami egészen egyedit tartogat a miskolciaknak a rögtönzésszínházában - de erről csak szeptemberben rántja le a leplet.

Október 20-án két újabb nagyágyú vendégszerepel a TTH színpadán: Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter "W. Shakespeare: És Romeo és Júlia…" című duettjét adja elő a közönségnek. 
“Elmesélünk egy történetet azokkal a lehetőségekkel és szabadsággal, amelyet egy mesélői helyzet megenged. Azaz a korlátlan fantáziával, játékosan mégis komolyan véve, ahogy az ember komolyan beszél a gyerekekkel szerelemről, halálról, tisztességről, barátságról" - mondja Rudolf Péter a rendhagyó Shakespeare előadásukról.

Kép
Csuja Imre
Csuja Imre

Csákányi Eszter színművész és Csonka Zsuzsanna operaénekes október 27-én, a költészet, zene, színház és az élet szerelmesei témaköröket járják körül dalban. Selmeczi György - sokáig Miskolcon alkotó - zeneszerző zenei műfajok közt csapongó dalai biztosítják az értékekben gazdag, felhőtlen kikapcsolódást. Megzenésített versek, filmdalok zseniális feldolgozásai a tangótól a „Szép város Kolozsvár” -ig.

Egy rendhagyó színházi élménnyel és egy rendhagyó előadóval fordulnak rá a novemberre: "Az igazat mondd, ne csak a valódit!" - Eperjes Károly estje lesz november harmadikán, ahol a XX. századi magyar költők istenkereső versei és Négyessy Katalin gordonka játéka találkoznak. Az est különleges atmoszférája, amely a költészet és a zene erejét egyesíti, mély belső utazásra hívja a nézőket. Az előadás során Babits Mihály, Ady Endre, József Attila és Pilinszky János versei által az emberi lélek legmélyebb kérdései tárulnak fel, egyedi és megindító élményt nyújtva a közönségnek.

Az előadásokra jegyek már kaphatók a technikahaza.hu felületen és a jegy.hu hálózatában, valamint az MKK jegyirodájában és az Antikvár kávézóban.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.