Ugrás a tartalomra

Maguk ültették, maguk locsolják a kiliáni fákat

Létrehozva
A Kiliándéli Közösség arra biztatja a miskolciakat, hogy hozzájuk hasonlóan minél többen öntözzék a város közösségi tereinek nedvességhiányos fáit a nyári időszakban.
Kép
fak_locsolasa_kenderfoldon_20250724-ot_03.jpg
Fotók: Osztie Tibor

Rendszeresen locsolják a saját maguk által elültetett fákat a Kiliándéli Közösség tagjai az Otthon téren. A hőség miatt, szárazságtól függően hetente vagy naponta is meglocsolják azokat. Erre buzdítják a miskolciakat is az általuk közzétett bejegyzésben a közösségi oldalukon.

A lelkes közösség március 1-jén, a Nemzeti faültetés napján ültetett el díszalma és mogyoró fákat a Mókusligetben. Iván Krisztián, az egyesület egyik tagja a Miskolc Televízió híradójának, a Miskolc Mának elmondta: a hőség miatt még inkább oda figyelnek a fákra, rendszeresen locsolják azokat.

Kép
fak_locsolasa_kenderfoldon_20250724-ot_02.jpg

– Igyekszünk hetente locsolni a fákat, illetve a szárazságtól függően, attól függ, hogy milyen gyakran esik az eső. Alkalmanként öt liter az amennyit az egyes csemeték igényelnek. Ezt itt valamivel egyszerűbb megoldani, a Peja Győző parkban kicsit nehezebb, mert távolabb esik a vízforrásoktól – részletezte a közösség oszlopos tagja, aki elmondta még: a korábban ültetett fák kiválasztásában Czifrusz Natália főkertész is részt vett, a beszerzésüket az önkormányzat is támogatta. 

Megtudtuk azt is, hogy Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a fák gödreinek kiásásában és a helyszínre szállításában segédkezett, Bartha György önkormányzati képviselő trágyát vásárolt, vizet, szerszámot biztosított a munkához, valamint az ültetésben is segédkezett. 

A hírműsor által megkérdezett szakértő szerint a tomboló kánikulában a víz a növényeknek is életmentő lehet. A túlzott párolgás miatt a déli órákban nem ajánlott a locsolás, inkább reggel vagy este érdemes elvégezni.

Kép
fak_locsolasa_kenderfoldon_20250724-ot_04.jpg

– Inkább a hűvösebb napszakban érdemes az öntözést elvégezni. Nem elég csak a fának a törzséhez közvetlenül, hanem a lombkorona keretén belül is ugye érdemes locsolni, hogy vizes legyen ott is a talaj. Igazából ezekre érdemes oda figyelni – hangsúlyozta Tudós-Konkoly Andrea, a Dr. Park tulajdonosa.

A szakértő szerint a nyári melegben a növényeknek is életmentő a víz. A tévhitekkel ellentétben elég ritkábban öntözni a fákat, de akkor nagyobb mennyiséggel. Például egy közepes termetűnek legalább negyven-hatvan liter vízre van szüksége.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.