Ugrás a tartalomra

Letartóztatták a belvárosi szarkákat

Létrehozva
A két férfi az elmúlt félévben sorban járta a belvárosi lakások, borházak teraszát, és mindenhonnan magukkal vitték azt, ami megtetszett nekik.

Kis túlzással végiglopta a miskolci belvárost az a két férfi, akinek letartóztatását csütörtökön rendelte el a Miskolci Járásbíróság – íjra közleményében a szervezet.

A rendelkezésre álló adataik szerint a gyanúsítottak január 19. és július 27. között több mint húsz alkalommal loptak el különböző ingóságokat Miskolc belvárosában található társasházak teraszáról, családi házakból, borházakból.

Amennyiben a bíróság bizonyítani tudja, a gyanúsítottak tetteialkalmasak lehetnek többrendbeli lopás vétségének és lopás bűntettének a megállapítására, mely cselekményeket részben folytatólagosan követettek el – fogalmaznak.

A letartóztatást első körben egy hónapra rendelte el a bíróság. Indoklásukban kifejtették az intézkedés azért volt szükséges, mert a bűncselekmények miatt kiszabható büntetési tétel nagysága miatt reális volt a veszélye a terheltek szökésének, elrejtőzésének.

Ráadásul – folytatják –, az sem zárható ki, hogy az eddig fel nem tárt, esetleges további bűncselekményekből származó tárgyi bizonyítékokat elrejtik vagy megsemmisítik, így pedig a bizonyítást meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék.

Végül a bűnismétlést is valószínűsítette a bíróság, amire jó oka is volt, hiszen az első gyanúsítotti kihallgatásukat követően is újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményeket követhettek el.

A végzés nem végleges – tették hozzá.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.