Ugrás a tartalomra

Szombaton az MVK is csak a meccsre gondol

Létrehozva
Rásegítő járatokat indítanak és a meccsere szóló jeggyel valamint bérlettel ingyen lehet majd utazni az 1-es jelzésű buszokon és villamosokon.

Rásegítő járatok közlekednek a DVTK – Zalaegerszeg labdarúgó-mérkőzésre. Augusztus 2-án, szombaton 17:45 órától rendezik meg a DVTK – Zalaegerszeg mérkőzést – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Amint fogalmaznak, a nagy érdeklődésre való tekintettel a közlekedési cég rásegítő villamosjáratokat indít, segítve ezzel a szurkolók mérkőzésre történő könnyebb eljutását, illetve hazajutását. A rásegítő villamosok a Tiszai pályaudvar végállomásról 16:32-kor és 16:47-kor indulnak. A mérkőzést követően, a szurkolói létszámtól függően, igény szerint indulnak majd a menetrenden felül biztosított villamosjáratok a Tiszai pályaudvar irányába.

„A mérkőzés napján, azaz augusztus 2-án, szombaton 15:45 és 21:45 óra között ismét díjmentesen utazhatnak az 1-es villamosjáratokon és az 1-es autóbuszjáratokon a tárgynapi labdarúgó-mérkőzésre érvényes szurkolói jeggyel vagy bérlettel rendelkező drukkerek” – teszik hozzá.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.