Ugrás a tartalomra

Állatbarát óvoda címet kapott a Brunszvik Teréz Sport Tagóvoda

Létrehozva
A kitüntető címre azok az oktatási intézmények pályázhattak, amelyek kiemelten foglalkoznak az állatvédelemmel és a felelős állattartás oktatásával.
Kép
brunszvik_ovi_kutyaol_festes_241107ml-11.JPG
Hivatalosan is állatbarát óvoda lett a MIÓVI Brunszvik Teréz tagóvodája. Fotó: Mocsári László

Az „Állatvédelem gyerekeknek” internetes portál szerkesztőbizottsága az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi, Jogi, Elemző- és Módszertani Központjának szakmai támogatásával hirdette meg a pályázatot, amelyen három kategóriában - „Állatbarát Óvoda”, „Örökös Állatbarát Óvoda” és az „Év Állatvédő Óvodája 2025” – hirdettek győzteseket.

Kép
brunszvik_ovi_kutyaol_festes_241107ml-26.JPG

A pályázatra olyan óvodák jelentkezését várták, amelyek kiemelkedően sokat tesznek az állatvédelemért, és arra törekednek, hogy beépítsék a felelős állattartást a nevelői munkába, változatos és kreatív programok segítségével. Az állatbarát óvodák gyakran szerveznek állatos programokat, beépítik a tantervbe az állatvédelemmel kapcsolatos ismereteket, és a gyermekekkel közösen gondoskodnak a házi kedvencekről. Ebben az ismeretterjesztő munkában élen jár a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) Brunszvik Teréz Sport Tagóvodája, amely megkapta az „Állatbarát óvoda” címet.

Kép
brunszvik_allatbarat_ovoda_250806ml-3.JPG

Pásztorné Palcsó Tünde tagintézmény-igazgató elmondta, az óvodai nevelés hangsúlyos része az állatvédelem és a környezetvédelem. Minden csoportban tanítják a tudatos állattartást, állatnevelést, amit a gyerekek nagyon kedvelnek.

- Minden csoportban van nálunk akvárium, télen gondoskodunk a madarakról, madáretetők és –itatók kihelyezésével, rovarhoteleket teszünk ki, kutyaházat festünk és adományokat gyűjtünk állatmenhelyek részére. A gyermekeink nagyon nyitottak ezekre a tevékenységekre, annak is nagyon örülünk, hogy ilyen nagy a befogadókészségük, úgy gondoljuk, hogy ezzel is sikerül őket a tudatos állatnevelésre, állatgondozásra nevelni – fogalmazott a tagintézmény-igazgató.

Kép
brunszvik_ovi_kutyaol_festes_241107ml-32.JPG

Hozzátette, jelenleg hat csoport működik az óvodában, száznegyvennégy gyermekkel. Az óvoda specialitása a környezettudatos nevelés, és emellett most már hozzá kapcsolódik a tudatos állattartás is. Ez azért fontos, mert a gyerekek is találkoznak sokféle állattal, sokan közülük kapnak is állatokat, amikre gyakran nincsenek felkészülve. Nem csak ők, hanem sokszor a szülők sem. A gyermekek nevelése által próbálnak a szülőkre is hatni. Főleg abban, hogy csak akkor vegyenek állatot, ha felkészültek rá.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.