Ugrás a tartalomra

Az írószerbolt előtt sorban állók jelzik az ősz közeledtét, nem a sárguló falevelek

Létrehozva
Hiába van még hetekig nyár, a gondos szülők és erre specializálódott boltok már Miskolcon is az őszi iskolakezdésre készülnek.
Kép
tanszer_vasar_250807ml-1.JPG
Képeink illusztrációk. Fotók: Mocsári László

Megkezdődött a tanszerek vásárlása a szeptemberi iskolakezdésre. A legtöbb üzlet már egy-két hónappal a tanév kezdete előtt teljes árukészlettel készül és akciókkal csábítja a vevőket. A tapasztalatok szerint sok szülő már augusztus elején beszerez mindent, írószerektől a füzetekig, mások viszont az utolsó napokra hagyják, vagy akár az első tanítási héten vásárolnak. Hogy ez tudatos taktika-e, egyiknél azért, hogy biztosan meg legyen időre minden, másiknál, hogy hátha még olcsóbb lesz az áru, nem tudni. Mindenesetre ahol komolyabb akciókat hirdetnek, ott már most, augusztus elején szép nagy sorokba is beállnak az emberek, a spórolás reményében. Bár a tankönyvek ingyenesek, a tanszerek beszerzése is komoly anyagi terhet ró a családokra, különösen akkor, ha új és menő iskolatáska vásárlására is szükség van.

Kép
tanszer_vasar_250807ml-4.JPG

Körképünk szerint az írószerárak átlagosan nem emelkedtek érzékelhetően, de a szeptemberi iskolakezdés így is komoly anyagi megterhelést jelenthet a családoknak különösen több iskolás gyermek esetén. Takács-Nemes Anikó egy gyermek számára vásárolt, mégis több tízezer forintot költött el.

- Elsős volt a kisgyermekem, most megy másodikba. Ő annyira még nem tud vigyázni azokra a felszerelésekre, amiket tavaly megvettünk, ezért most szinte mindent újra meg kellett vásárolnom. Igyekszem azért nyilván reálisan vásárolni, nem a leggyengébb minőségű, de nem is a legdrágább termékeket. Ez a bevásárlás így is körülbelül egy olyan 30-40 ezer forintba kerül, és ez csak az, amit majd használnak az iskolában, az iskolatáskán kívül – osztotta meg Takács-Nemes Anikó.

Kép
tanszer_vasar_250807ml-8.JPG

Számos nagy áruházlánc és kisebb üzlet is kedvezményekkel, akciókkal készül az iskolakezdésre. Azonban, ha a tanszerek mellett még új iskolatáskát is vásárolni kell, a kiadások akár meg is duplázódhatnak. Potonyecky Dávid a Franco Kisáruház üzletvezetője, tájékoztatott, hogy az új iskolatáskák ára a 20 ezertől 40 ezer forintig terjedő sávban mozog. A tanszerek árai pedig igen változók, ötszáz forinttól egészen 5-6 ezerig be lehet vásárolni, attól függően, miből, mi és mennyi kell.

- Nálunk hál’ Istennek nagy a repertoár, a kis-, a közép-, a nagy- és a prémium kategóriát is lefedjük, így mindenki megtalálja a maga pénztárcájának megfelelő termékeket. Az akcióink sokakat vonzanak, a legtöbben mégis augusztus végére időzítik a nagybevásárlást. De gyakran előfordul az is, hogy a szülők az iskolakezdés első hetében rohamozzák meg a boltokat – tudtuk meg az üzletvezetőtől.

Kép
tanszer_vasar_250807ml-7.JPG

Címkék

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.