Ugrás a tartalomra

Hónapokig fogva tartotta a feleségét, de megfizet érte

Létrehozva
A gyanúsított a feleségét miskolci lakásukban évek óta havi szinten több alkalommal bántalmazta, trágár módon szidalmazta, életveszélyesen megfenyegette.

Kép
Képünk illusztráció

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akivel szemben a felesége sérelmére elkövetett bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A terhelt a nő életét kontroll alatt tartotta: az ingatlanból nem engedte ki, kulcsait és telefonját elvette, hívásait ellenőrizte - juttatta el szerkesztőségünknek közleményben Majoros Tünde a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője. 

A férfi tavaly ősszel három hónapon át bezárva tartotta feleségét, aki ebben az időszakban dolgozni sem mehetett. Legutóbb július végén történt, hogy a gyanúsított nem engedte ki a sértettet a lakásból, ám a nőnek sikerült segítséget kérnie, így indult büntetőeljárás - számoltak be. 

A terhelt cselekménye – bizonyítottság esetén – alkalmas lehet személyi szabadság megsértésével elkövetett kapcsolati erőszak bűntettének megállapítására - írták. 

A bíróság álláspontja szerint a férfi esetében reális a szökés, elrejtőzés veszélye, amelyet személyi körülményei kellően nem ellensúlyoznak. Megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a sértett megfélemlítésével, befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást, illetve tartani kell attól is, hogy sérelmére újabb bűncselekményt követne el. A bíróság mindezeket mérlegelve egy hónapra, szeptember 8. napjáig elrendelte a gyanúsított letartóztatását - tájékoztattak. 

A végzéssel szemben a férfi fellebbezést jelentett be, így az még nem végleges - tették hozzá. 

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.