Ugrás a tartalomra

Összepiszkították a padot a buszmegállóban

Létrehozva
A Miskolc és én csoportban tették közzé a közösségi médiában azt a két fotót, amelyeken a közösség elleni "merénylet" látható.
Kép
kakás pad
A tények magukért beszélnek. Fotó: Facebook/Miskolc és én

A posztoló, aki az esetet észrevette és dokumentálta megjegyzi: "Néhány hete hogy a Villanyrendőrnél a buszmegállót szépen rendbe tették. A padokat is lemosták. Jól esett hogy a buszra várakozó idősebb utasokra is gondolnak. Ma nagyon szomorúan tapasztaltam, hogy a padok sajnos használhatatlanok, mert egy kedves polgártársunk bepiszkította."

A tények sajnos jól láthatóak. Ahogyan az is, hogy nem mindenki igyekszik betartani a közösségi együttélés akár legalapvetőbb szabályait sem.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.