Ugrás a tartalomra

Szerszámok, szórakozás, sport – jönnek a Vasas Napok

Létrehozva
Látványos szerszámokkal és izgalmas programokkal készülnek az idei Vasas Napokra, az eseményt augusztus 29-én és 30-án rendezik meg Diósgyőrben.
Kép
Az előző évben is siker volt a Vasas Napok. Fotó: Juhász Ákos

A már negyedik alkalommal megrendezett kétnapos eseményen valóságos kiállítás és börze lesz a legkülönbözőbb szerszámokból és kisgépekből, hiszen felvonulnak majd a legnívósabb szerszámgyártó cégek, hogy bemutassák széles választékukat a megszokott helyen, a Vasas Szerszám Központ előtti téren.

Kép
vasas_napok_beharangozo_20250811-ot_06.jpg
Fotó: Osztie Tibor

Kendi Péter, a PHOBEX Kft. marketingvezetője a Miskolc Televíziónak elmondta, változatos programot állítanak össze erre a két napra, a szakmai előadások mellett a szórakozás sem maradhat el. Nemcsak a szerszámok miatt lesz érdemes tehát látogatást tenni náluk, hanem jöhet az egész család is, mert a gyerekekre is gondolnak. A program második napján többek között, óriás csúszdával és mászófallal várják a családokat, de lesz veteránjármű kiállítás is, sőt – a DVTK HunTherm jóvoltából – street ball palánk is.

– A hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején volt egy Vasas Munkás Napok nevű eseménysorozat, és ennek a hagyományát szeretnénk feleleveníteni. A tavalyi jól sikerült, nagyon sokan eljöttek, nagyon jól érezték magukat, ennek okán úgy gondoltuk, hogy ezt idén is érdemes megismételni. Ez lesz most a Vasas Napok 2025, amelynek az első napján – ugyanúgy, ahogy tavaly – szakmai előadások, szerszámbemutatók lesznek. A munkáról lesz szó. A beszállítóink saját standokkal lesznek jelen. A második napon aztán várjuk a családokat, játékokkal, nyereményekkel, ugrálóvárral, óriáscsúzdával és sok egyébbel – ismertette a marketingvezető.

Kép
vasas_napok_beharangozo_20250811-ot_07.jpg

Hozzátette, az idei évben sikerült a DVTK HunTherm női kosárlabdacsapattal is egy nagyon kedvező támogatói megállapodást kötniük, amelynek keretében különböző sportprogramok lesznek. Hoznak például streetball palánkot, aminek segítségével bárki kipróbálhatja az utcai kosarazást. A látogatók a jóvoltukból Diós György lovaggal is találkozhatnak.

– Felállítunk egy színpadot is, ahol folyamatosan műsorokkal jelentkezünk. Délelőtt a Csodamalom bábszínház két előadása lesz látható, aztán érkezik az Avas Néptánc Együttes, a 4-Dance Club Tánc- és Musical Stúdió, a Miskolci Mazsorettek, illetve a Dumaszínházból ismert Csenki Attila. Az estét az Érzés zenekar zárja, akik népszerű Edda számokat adnak elő. És ezeken túl még számos más programmal készülünk – árulta el.

Lesz például RC- és driftautó-kiállítás, valamint az MVK veterán autóbuszát is megtekinthetik az érdeklődők. Aki megéhezik, arra vár a büfékocsi.

Az idei Vasas Napokat augusztus 29-én és 30-án rendezik meg az Újgyőri Főtéren.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.