Ugrás a tartalomra

Negyvenkét éves lett, a miskolciak összefogásából született

Létrehozva
Augusztus 20-án nemcsak az államalapításról emlékszünk meg Miskolcon, hanem a Miskolci Állatkert születésnapját is ünnepeljük.
Kép
allatkert_szuletesnap_2.jpg
Augusztus 20-án mindenkit szeretettel vár a 42. születésnapjára a Miskolci Állatkert. Fotó: Miskolc Televízió

Repül az idő, a közkedvelt Miskolci Állatkert bizony már 42 esztendeje várja az állatvilág rajongóit a Csanyikban, gyönyörű bükki környezetben.

A mai állatkertet 1983-ban még Vadasparkként nyitotta meg a város, miután a miskolciak összefogásából megvalósult, azzal a céllal, hogy az itt élőket és a városba látogató turistákat közelebb vigye a hazai erdők élővilágához. Azóta óriási fejlődésen ment keresztül, és vált igazi állatkertté.

Ma már több mint 120 állatfaj található meg itt, a világ szinte minden tájáról, megközelítőleg a természetes élőhelyét imitáló közegben, mindez Magyarország egyik legcsodásabb természeti környezetében, egy erdő közepén.

Kép
allatkert_szuletesnap_1.jpg

- Kezdetben még az volt a célja a Vadasparknak, hogy bemutassa a Bükk-hegységnek az állatvilágát a városi gyerekeknek. Ezért akkor még többnyire csak hazai fajokat lehetett látni itt, de azóta sok idő eltelt, és sokat fejlődtünk. Ma már nemcsak a hazai állatokkal lehet megismerkedni, hanem több mint 120 állatfajjal a világ minden tájáról. Az egész föld élővilágából egy kis ízelítőt kaphatnak nálunk a látogatók, ebben a csodás erdei környezetben – ismertette Darvas Katalin zoopedagógus, a Miskolci Állatkert munkatársa a Miskolc Televíziónak.

A szakember elmondta, hogy számos izgalmas programmal készülnek, többek között a szokásos látványetetéseiken kívül extra látványetetések is lesznek, ami azt jelenti, hogy ezen a napon olyan állataikat is meg lehet nézni etetés avagy „akció közben”, amelyeket egyébként nem szoktak minden nap így bemutatni a nagyközönségnek.

Kép
Dámszarvas borjak születtek a Miskolci Állatkertben

– Ezen kívül jön hozzánk a Csodamalom Bábszínház, ők A kiskakas gyémánt félkrajcárja című előadással készülnek. Ez a program fél 11-kor kezdődik a bejáratnál lévő színpadunknál. Illetve egész nap arcfestéssel várjuk a gyerekeket, ezt, aki bejön hozzánk ingyenesen veheti majd igénybe. 10 órától lehet majd megnézni az oroszlánok etetését, de megetetjük majd a csíkos szkunkot, vagyis a csíkos bűzösborzot is, amelyet szintén elég ritkán lehet látni, főleg az éjszakai életmódja miatt. Lesz etetés a Dávid szarvasoknál is, amelyek azért különlegesek, mert egész Magyarországon csak a Miskolci Állatkertben láthatók – sorolta a programokat Darvas Katalin.

Augusztus 20-án vár tehát mindenkit egy izgalmas szülinapi programmal a Miskolci Állatkert.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.