Ugrás a tartalomra

Elkapták a miskolci pizzériába betörő férfit – sok más is van a füle mögött

Létrehozva
Ő törhette fel a Pizza Királyt kétszer is.
Kép
betöréssorozat Miskolcon
A helyszínen készült képek. Fotók: police.hu

A rendőrök elfogtak, majd őrizetbe vettek egy miskolci betöréssorozattal gyanúsítható helyi fiatalembert. A bűncselekményekkel kapcsolatban a tolvaj élettársát is kihallgatták – tájékoztatta lapunkat Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.

Mint megtudtuk, lopás miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves férfival és élettársával, egy 23 éves nővel szemben.

A miskolci Győri kapu környékén augusztus 12-ét megelőzően 12 alkalommal törtek be üzletekbe. Volt olyan hely, ahová kétszer is visszatértek.

A tolvajok vegyesboltokból, éttermekből, cukrászdából és kocsmából leginkább pénzt, élelmiszereket, italokat, bankkártyát, illetve mobiltelefont vittek el, több százezer forint kárt okozva.

Kép
betöréssorozat Miskolcon

– A rendőrök a nagy erőket mozgósító nyomozás eredményeként azonosították, majd elfogták a párost, és csütörtökön gyanúsítottként hallgatták ki őket. A férfi – akit a nyomozók őrizetbe vettek – kihallgatása során elmondta, hogy a lopásból származó pénz kábítószerre kellett neki – tette hozzá a szóvivő.

Ahogy arról lapunk beszámolt, egy héten belül kétszer is betörtek az egyik Győri kapui pizzériába. A rendőrök gyorsan kiértek a helyszínre, forró nyomon indulhattak el, több szálat is megvizsgáltak az ügyben, míg végül csütörtökön már az őrizetbe vételről számolhattak be.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.