Ugrás a tartalomra

MVK: orvosolták a problémákat

Létrehozva
Növelték az állományt és visszaszorították a járatkimaradásokat – eredményes időszakon van túl az MVK Zrt.

Gadnai-Bodnár Éva, az MVK Zrt. tavaly ősszel kinevezett vezérigazgatója volt a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinműsorának a vendége. Az elmúlt hónapok történéseinek értékelésére és a terveik ismertetésére kértük a vezetőt, aki azzal kezdte, hogy sommásan megjegyezte: egy közlekedési vállalatnak folyamatosan nehézségekkel kell megküzdenie.

Nem tőlük zeng a sajtó

Miskolcon két problémát detektáltak: a sofőrhiányt az autóbuszoknál és a járatkimaradásokat.

– Ezeket kellett elsőként orvosolnunk. Képzéseket indítottunk, így ma már harminc fővel nagyobb az állomány az autóbusz-vezetőknél. Bátran mondhatjuk, hogy stabilan tudjuk biztosítani a forgalomhoz szükséges létszámot. Így ma már meg tudjuk oldani a szabadságok kiadását. De a túlórák száma is jelentős volt korábban, ezen a téren is javultunk – emelte ki.

Kép
studio_gadnai-bodnar_eva_20250813-ot_13.jpg
Fotók: Osztie Tibor

A vezérigazgató rámutatott arra is, hogy tavaly még nagyon sok olyan járművük volt, amit egyszerűen nem tudtak forgalomba kiadni, emiatt jelentős járatkimaradások voltak. Ezek számát sikerült jelentősen, szinte nullára visszaszorítani. Jelenleg ugyanis 95 autóbuszra van szükség, de az MVK 100 ilyen járművel rendelkezik.

– Hogy az utasok mennyire elégedettek? Ha nem tőlünk zeng a sajtó, hogy mennyire rosszak vagyunk, akkor az már egy pozitív visszajelzés. Igyekszünk azonban mindent megtenni, hogy az utasok érezzék: értük vagyunk és megbízható, stabil, kiszámítható szolgáltatást nyújtunk – hangsúlyozta Gadnai-Bodnár Éva.

A következő lépés

Most azon dolgoztak, hogy növeljék az utasok komfortérzetét a járműveken. Ahogy a vezérigazgató fogalmazott: „szintet léptek”, még professzionálisabb takarítást végeznek mind az autóbuszokon, mind a villamosokon.

– A napi takarítás persze folyamatos, de kéthetente, havonta egy-egy nagytakarítást is végzünk. A legutóbbi még magasabb szintű volt, mint a korábbiak, tetőtől talpig kitakarítottuk a járműveket. Persze a járatkísérők szerepe itt is nagyon fontos, hiszen ők is tesznek azért, hogy tisztábban érkezzenek vissza a járművek a forgalomból, mint korábban – mutatott rá.

Kép
Gadnai-Bodnár Éva

Új buszok érkeznek

Egyebek mellett szóba került még a beszélgetés során, hogy szeptember 1-jétől az MVK-nál lehetőséget biztosítanak arra, hogy a 14 év alatti, miskolci intézményben tanuló diákok díjmentesen utazzanak. De fejlesztésekről is beszámolt Gadnai-Bodnár Éva.

Hangsúlyozta, hogy szeretnének minél több környezetbarát, elektromos vagy hidrogén meghajtású járművet beszerezni. Elindítottak egy feltételes közbeszerzést, aminek megvan a nyertese. Ez négy csuklós autóbuszról, a hozzájuk tartozó töltő infrastruktúráról, illetve kilenc szóló autóbuszról szól. Igyekeznek minden forrást megragadni, négy csuklós autóbuszra sikerült is 100 százalékos támogatási intenzitással pályázni. Várhatóan idén decemberben megérkeznek Miskolcra az új BYD buszok. Ezek közül három a város közösségi közlekedését fogja kiszolgálni, egy pedig Felsőzsolcáét.

A szóló autóbuszok terén kettőt sikerült elnyerni, ezek is Felsőzsolcára járnak majd, jövő márciusban érkezhetnek meg. Az MVK vezérigazgatója hozzátette végül: keresik tovább a pályázati lehetőségeket, hogy fejleszthessék a járműparkot.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.