Ugrás a tartalomra

A kubai éjjel soha nem érhet véget – ilyen volt a pénteki party a Sohóban

Létrehozva
Két estén keresztül fülledt kubai ritmusokkal, szamba-lüktetéssel, szivarfüsttel és a konga mély hangjaival töltik meg a belváros legmenőbb terét.
Kép
Soho kubai est

Ahogy arról hét közben hírt adtunk, pénteken és szombaton nem akármilyen eseménnyel zárja a nyarat a Miskolci Soho: augusztus 15-ére ás 16-ára fergeteges kubai estet ígértek ugyanis a szervezők az egykori bazártömbben.

Mint emlékezetes, április végén négy vállalkozó összefogásának köszönhetően életre kelt a Széchenyi, Szentpáli, Régiposta és Kazinczy utcák által határolt területet. (A Sohóban zajló beruházásokról legutóbb ITT írtunk bővebben.)

Kép
Soho kubai est

Az érdeklődők már rögtön az első alkalmon izgalmas pillanatoknak lehettek tanúi, amikor a zene és a gasztronómiai attrakciók hódították meg a teret. De ekkor nyílt meg az az új építésű ingatlan is, amelynek aljába a Rockabilly Chicken étterem költözött, a szomszédos épületben található Melon Café & Bar mellé.

Kép
Soho kubai est

Ami azt illeti utóbbi pultja péntek este igazi kincsesládává változott, hiszen olyan rumokkal készültek, amiket eddig még soha nem kóstolhattunk. Mindeközben Cubano Pulled Pork és Mojo csirke várta a kilátogatókat a Rockabillyben, míg faszenes marhahússal töltött empanada érkezett a Fröccsteraszon A Levestől.

Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

Mindezt úgy, hogy alig egy hónapja a grill került a főszerepbe Miskolc legújabb szórakozónegyedében: roppanós kolbászok, szaftos húsok, füstös szendvicsek tűntek fel a Miskolci Sohóban.

Folytatás tehát szombat este, ugyanott!

Ez is érdekelhet

44-es busz MVK
Szombattól ismét a megszokott helyen állnak meg a belváros felé tartó buszok a Cementgyárnál
Miskolc
Befejeződtek a munkálatok a Cementgyár megállóhelyénél, így augusztus 15-től, szombattól ismét az eredeti helyén vehetik igénybe a megállót a belváros felé utazók.
Képgaléria
Folytatódik a 3-as számú főút felújítása
Halad a miskolci útfelújítás: újabb szakasz kap friss aszfaltot a 3-as főúton
Miskolc
Újabb útfelújítási munkák miatt változik a közlekedés Miskolcon.
Avasi Kvaterka
Visszarepülünk a ’80-as évekbe: retro buli költözik Miskolctapolcára
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
Neonfények, kazettás slágerek, retró kaják, jelmezek és hajnalig tartó házibuli – augusztus 15-én Miskolctapolcán elevenedik meg a ’80-as évek. Az Avasi Kvaterka ezúttal elhagyja az avasi dombokat, és a régi tapolcai büfésorra költözik.
MVK
Karbantartás az MVK-nál pénteken
Miskolc
Karbantartást végez az MVK augusztus 14-én, pénteken este.