Nagyvárosi polgárként abban a szerencsés helyzetben vannak a miskolciak, hogy soha nem maradtak szórakozó hely, diszkó nélkül. Ha nem is pörgött mindig 130-as bpm fölött a klubélet, mindig találhattunk egy helyet, ahová barátokkal elmehettünk, táncolhattunk – sőt, a nagyobb tömegeket vonzó és befogadni képes diszkók mellett azért az underground zenék iránt érdeklődő miskolciak is meg-megtalálják a számításaikat.
Ha csak a rendszerváltás utáni időket nézzük, a Juno volt az egyik legikonikusabb helyszín: 1991 és 1996 között csütörtöki bulihelyszínként működött, sokak számára kötelező program volt. Még hétköznap is hosszú sorok álltak a bejáratnál, különösen a keddi retró esteken.
Az egykori katonai bunker, az egykori Szikla átalakított formája, a Revolution diszkó a 90-es évek közepétől különösen népszerű lett: több tánctérrel, Kubából érkezett profi táncosokkal, hangsúlyos show-elemekkel csalogatta a bulizni vágyókat.
Aztán már a 2000-es éveket dominálta a Black Tracy, a Club 93 / Bahnhof, a Tokaj Klub, vagy az East Side Aréna, melyekre szintén kellemes nosztalgiával gondolhat az ember. És persze nem szabad megfeledkezni a Miskolci Egyetem klubéletéről sem, a Rockwell-lel és a Kettes Klubbal. A Rockwell Klub – három teremmel (Piros Rocky, Kék Rocky, Miller) – az egyetemi közösség egyik fő találkozóhelye, az elmúlt hetekben felújították, hamarosan megújulva nyitják meg újra.
Aztán a 2010-es éveket már a Helynekem neve is fémjelezte. A különleges, több funkciót betöltő kulturális tér és szórakozóhely 2012-ben nyitott meg a belváros szívében, és több mint 700 ember befogadására alkalmas. Többször választották a zenészek körében az „Év vidéki klubjának”, továbbá ProArt díjjal is büszkélkedhet.
Látjuk tehát, hogy van „hagyománya” a klubéletnek Miskolcon. Hamarosan egy új hely követheti a nagy elődöket, a József Attila úton ugyanis mozgolódás támadt, és már plakáton, illetve saját honlapon is hirdetik, hogy bizony új klub van születőben a borsodi vármegyeszékhelyen!
A hely üzemeltetői e-mailben válaszoltak kérdéseinkre. Válaszaikból megtudhatjuk, hogy várhatóan mikor nyit meg a Club River, milyen tartalommal töltik meg, és mi fogadja majd az ide érkező vendégeket. Interjú.
minap.hu: Hogy jött az ötlet, hogy új klubot nyissanak Miskolcon?
– Miskolciként azt láttuk, hogy az eddig csendesebb városban elkezdett valami mozgolódni: létrejött például a SOHO, újítják a Rockwell Clubot. Mi is szeretnénk bővíteni a lehetőségeket az emberek számára, hogy legyen még egy hely, ahol jól érezhetik magukat.
minap.hu: Miben mutat majd újat a Club River a Miskolcon szórakozni vágyók számára?
– Más stílust és hangulatot szeretnénk kínálni, mint a város többi szórakozóhelye. Például a galériás, VIP szint és a külön helyiségek lehetőséget adnak arra, hogy a nagyobb baráti társaságok kényelmesen, privát módon élvezhessék az estét. Emellett az idősebb, 25+ korosztálynak a környéken egy ideje már nincs igazán klub, így a River ezt az űrt kívánja betölteni. Célunk, hogy egy kicsit exkluzív, menő irányzatot képviseljünk, ahol a vendégek különleges élményben részesülhetnek.
minap.hu: Kiket, mely korosztályt várják elsősorban a szórakozóhelyre?
– Szeretnénk több korosztályt is megszólítani. A tervünk az, hogy pénteken inkább a fiatalabb, 18–25 éves közönséget célozzuk, míg szombaton a 25+ vendégkört várjuk. Ez a különbség a tematikában is meg fog jelenni: pénteken a fiatalok kedvencei fognak szólni, szombaton pedig előtérbe kerülnek az örök slágerek. A célunk, hogy pénteken és szombaton mindig valami újdonsággal várjuk a vendégeket, így akár minden hétvégén más és más hangulat kerülhet előtérbe. Ilyenkor a helyszín is új külsőt ölthet, a zenei stílus pedig kifejezetten az adott esthez igazodik, hogy minden alkalom egyedi élményt nyújtson.
minap.hu: Lesz rezidens DJ-jük, illetve kiket terveznek meghívni?
– Nem az a célunk, hogy csak a nagy nevek vonzzák a közönséget. Sokkal inkább szeretnénk, ha maga a hely hangulata és a River vibe-ja lenne az, amiért az emberek újra és újra visszatérnek. Úgy gondoljuk, hogy ha a környezet, a zene és az energia összeáll, akkor nincs feltétlen szükség sztárfellépőkre ahhoz, hogy valaki igazán jól érezze magát nálunk.
minap.hu: Mennyire kívánnak építeni a miskolci DJ-kre? Országosan ismert lemezlovasokat is várnak?
– Mindenképpen lesznek országosan ismert DJ-k és fellépők, ugyanakkor kiemelten fontos számunkra, hogy a miskolci tehetségek is lehetőséget kapjanak. Szeretnénk teret adni mind a feltörekvő, mind a már ismert helyi lemezlovasoknak, hogy megmutathassák magukat nálunk. Ami fontos, bizonyos stílusokat semmiképp nem akarunk játszani, ilyen például a coronita vagy a rave bulikon hallható zenék.
minap.hu: Mekkora a hely befogadóképessége?
– A club befogadóképessége több száz fő. Az a legfontosabb, hogy aki bejut, az egy különleges hangulat részese legyen, és egy kulturált közönséggel együtt tudjon szórakozni. Szeretnénk megőrizni azt az exkluzív élményt, ahol minden vendég érezheti, hogy nem egy „tömeg” diszkóban van, hanem egy igényes, egyedi club-ban.
minap.hu: Mikorra tervezik a nyitást?
– Megcsúsztunk egy picit a költözéssel, de minél hamarabb, akár már ősszel megnyithatjuk a kapukat a vendégeink előtt.