Ugrás a tartalomra

Egy különleges este az állatkertben

Létrehozva
A látogatók ebben az évben a városi vadonnal ismerkedhetnek meg, ahol egyre több, hozzánk alkalmazkodott állatfajjal él együtt az ember.
Kép
Az előző Állatkertek Éjszakája is nagy siker volt. Fotó: Mocsári László

Tizennegyedik alkalommal rendezik meg az Állatkertek Éjszakáját augusztus 29-én, a Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (MÁASZ) tagjai. Idén tizenegy tag állatkertben várják majd különleges esti programokkal a látogatókat augusztus utolsó péntekén. A mostani esemény rendhagyó lesz a maga nemében, mert hagyományteremtő szándékkal idén először, a résztvevő intézmények többsége egy közös tematika mentén szervezi éjszakai aktivitását. A „Városi vadon” lesz a téma, amellyel a szervezők célja az, hogy megmutassák, hazánkban és a nagyvilágban milyen vadállatok alkalmazkodtak leginkább a városias környezethez és az emberhez. Ezen belül azt, hogy milyen veszélyeket rejthet egy-egy találkozás és hogyan csökkenthetők az ember-állat konfliktusok.

Kép

A miskolciaknak nem idegen ez a téma, hiszen egyre gyakoribbak a találkozások a házak között rókákkal, őzekkel, avagy mint legutóbb: vaddisznócsordával, például az Avason. Ahová már annyira beszoktak, hogy csapdába kellett ejteni őket.

Ugyanakkor az állatkertek célja az is, hogy felhívják a látogatók figyelmét arra, hogy városi lakosként mit tehetnek az egyes állatcsoportok védelme érdekében.

Kép
allatkertek_ejszakaja_interju.jpg

A Miskolci Állatkert tervezett programjairól a Miskolc Televízió Darvas Katalin zoopedagógust, az állatkert munkatársát kérdezte.

- Augusztus 29-én, a hónap utolsó péntekén rendezzük meg az éjszakázó vagy más néven az Állatkertek Éjszakája elnevezésű programunkat, amely egy már ismert országos rendezvény, amelyhez évről évre mi is csatlakozunk. Számos éjszakai programmal készülünk, lesznek a már szokásos esti látványetetések, idén nálunk lép fel Abdul Kamara szenegáli táncművész, akinek a tánc és dob show-ját lehet majd megnézni, többször is az este folyamán. Itt lesz a Bükki Csillagda, amelynek munkatársai bepillantást engednek az égbolt titkaiba. A Magyar Madártani Egyesület Bükki Helyi Csoportja egy nagyon érdekes interaktív standdal készül – sorolta a zoopedagógus a bőséges kínálatot, a teljesség igénye nélkül.

Hangsúlyozta, a programok tervezésénél ügyeltek arra, hogy kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezhető legyen ez a különleges éjszaka.

Kép

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.