Ugrás a tartalomra

A visszaszámlálás elkezdődött: új kisjátékfilm forog Miskolc látványos helyszínein

Létrehozva
Beléphetsz a rivaldafénybe! - statisztákat keresnek Balla Riana Emma filmjéhez augusztus 28-ra, a Népkerti Vigadóba.
Kép
nepkerti_vigado_filmforgatas_facebook_lengyel-zsolt.jpg
A Népkerti Vigadó esti fényben. Fotó: Facebook, Lengyel Zsolt

Fantasztikus miskolci helyszíneken veszik fel a számos nemzetközi filmdíjjal kitüntetett Balla Riana Emma „Könnyű szárnyakat adjatok” című kisjátékfilmjét – adta hírül közösségi oldalán a rendező.

„A film valós elemeket is tartalmaz, amelyek az én életemben megjelentek, így az optimista és pozitív hangulat ellenére élethű lesz az alkotás. A forgatás augusztus végén veszi kezdetét, de csak jövőre láthatja majd a nagyközönség. Nemzetközi porondra szánjuk a kisfilmet, elsősorban külföldi filmfesztiválokra való nevezéseket tervezünk.” – mondta Riana a produkcióról.

Kép
Balla Riana Emma, Facebook
Bala Riana Emma rendező, Fotó: Facebook

A Népkerti Vigadó egy kiemelt jelentőségű forgatási helyszín, ahol színpadi jelenetet rögzítenek augusztus 28-án, csütörtökön, 15 órától. Ehhez várják a közönséget megjelenítő olyan háttérművészeket (statisztákat 18-50 év között), akik szeretnének betekintést nyerni a filmkészítés világába és referenciát szerezni. Nem utolsó sorban pedig sztárokkal szerepelni közös filmben, mint például Koltai Róberttel a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Köztársasági Érdemrend középkeresztjével kitüntetett érdemes művész, vagy maga Balla Riana Emmával – olvasható a Miskolc utcáin közösségi oldal bejegyzésében.

Jelentkezni statisztának 1 darab arcközeli fényképpel lehet a sorsszimfonia2026@gmail.com e-mail címen – teszik hozzá.

Kép
Koltai Róbert színművész
Koltai Róbert színművész is szerepelni fog a filmben. Fotó: Facebook

A film további jeleneteinek: a Gárdonyi Géza Művelődési Ház, a Hotel Aurora - Miskolctapolca, A LEVES és Burger, a Miskolc-Selyemréti Római Katolikus Plébánia és a Népkerti Vigadó Étterem ad otthont – írja a rendező.

A kisjátékfilmben szerepel majd az AdHoc Vokál, az Alsóvadászi Harmónia Községi Vegyeskar, Báthori Lóránt karmester, Romhányi Róbert zongoraművész és a Tapolcai Kerek Kórus is – tudtuk meg a film közösségi oldaláról.

További kulisszatitkokról Reiman Zoltán Miskolci szemelvények című blogján lehet bővebben olvasni.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.