Ugrás a tartalomra

Minden sorozat megszakad egyszer: elkapták a miskolci szórakozóhelyeket feltörő férfit

Létrehozva
Pénzt és italokat vitt el.
Kép
tolvaj_szorakozohelyek_betores_250825_rendorseg-2.png
Rendőrségi felvételek

Lopás bűntett miatt folytat nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 23 éves férfival szemben – tájékoztatta lapunkat Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden.

Mint megtudtuk, a tolvaj Miskolc belvárosában augusztus 25-ét megelőzően három alkalommal tört be szórakozóhelyekre. A kocsmákból leginkább pénzt és italokat vitt el, több százezer forint kárt okozva.

Kép
szórakozóhely tolvaj

A rendőrök az utolsó betörést követően a helyszín közelében fogták el a férfit, és hétfőn gyanúsítottként hallgatták ki, melynek során beismerő vallomást tett.

Az elkövetőt a nyomozók őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását, vele szemben korábbi lopások miatt is eljárást folytatnak a rendőrök.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.