Ugrás a tartalomra

Új logóval és okostévékkel gazdagodott a GYEK

Létrehozva
A többmillió forintos adomány társadalmi összefogásnak köszönhetően juthatott el az egészségügyi intézményhez.
Preview Image
Felajánlásban részesült a GYEK - Osztie Tibor képgaléiája

Egy feszített ponyvás világító táblát és öt okostelevíziót kapott kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központja (GYEK). A több mint 4 millió forint értékű adomány társadalmi összefogás eredménye – hangzott el a felajánlás hivatalos átadóünnepségén.

Az adományozók között többek között helyi vállalkozások és támogatók is szerepelnek – mondta el Hegedűs Roland, az INC-Global Holding Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.

Kép
Fotók: Osztie Tibor
Fotók: Osztie Tibor

Hozzátette, fontos volt számukra, hogy a megújult épületre kikerülhessen a GYEK logója, amit egy kicsit korszerűsítettek is, ez került fel az új, háromméteres, feszített ponyvás, ledes világítótáblára.

Papp János, a GYEK Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési Osztály osztályvezető főorvosa szerint a homlokzatra felkerülő új logónak egyfajta szimbolikája, üzenete van a beteg gyerekek és szüleik felé.

Kép
Felajánlásban részesült a GYEK

– Hitünk szerint ez a mosolygós babafej az ide érkezőknek reményt, bizalmat, erőt, hitet fog adni azzal kapcsolatban, hogy ebben a kórházban a gyermekük jó kezekben van és meg fog gyógyulni – hangsúlyozta.

Kép
Felajánlásban részesült a GYEK

A feszített ponyvás világító tábla, a hozzá kapcsolódó tervezési költség és a munkadíj összege csaknem elérte a 3,4 millió forintot. Az adományokból fennmaradt több mint 800 ezer forintból öt okos televíziót vásároltak a GYEK számára, amit az intézmény várótermeiben helyeztek el, ezzel is megkönnyítve azt az időt, amit a gyerekeknek várakozással kell tölteniük.

Ez is érdekelhet

Ádám Attila Megasztár
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.