Ugrás a tartalomra

Képbe zárt város

Létrehozva
Fénnyel festették le Miskolcot a fiatal alkotók, képeikben új arcát mutatja a város.
Preview Image
Az én Miskolcom - Osztie Tibor képgalériája

A város tereit, utcáit és közösségi pillanatait most a fiatalok szemszögéből láthatjuk viszont. A fotók feltárják Miskolc rejtett részleteit, hangulatait és azokat a személyes kötődéseket is, amelyek a mindennapokat különlegessé teszik. Egy-egy kép egyszerre vallomás és látlelet: hogyan látják a várost azok, akik benne nőnek fel, és akik jövőjét is formálni fogják.

„Az én Miskolcom!” – ezzel a címmel nyílik fotókiállítás a Tudomány és Technika Házában, ahol a #MiskolcVibes pályázat legjobb felvételei mutatják meg, mit jelent ma a városban élni. A tárlat augusztus 29-étől várja a látogatókat.

A pályázatra 33 fiatal nevezett, összesen 103 fotóval. A munkákat szakmai zsűri értékelte, és a legjobbakból állt össze a kiállítás anyaga. A képek között a megszokott városképek mellett személyes élmények és rejtett pillanatok is helyet kaptak, amelyek új fénytörésben mutatják meg Miskolcot.

Kép
Az én Miskolcom



– A kezdeményezésünk a Photovoice módszertanra épül, amely arra ad lehetőséget, hogy a fiatalok képeken keresztül fogalmazzák meg saját városélményüket – mondta el Széll Zsanett, a Miskolcért Alapítvány kuratóriumi tagja. – Ez nemcsak az önkifejezést segíti, hanem közösséget is épít: a fotókon keresztül párbeszéd indul arról, milyen városban szeretnénk élni.
– A program részeként ötnapos felkészítő műhelyt is tartottunk, ahol tapasztalt miskolci fotósok oktatták a fiatalokat – mondta el Jakab Zsolt, a Miskolcért Alapítvány kuratóriumi tagja. – Az itt készült képekből is válogattunk a kiállításra, a döntést maguk az oktatók hozták meg. A fotópályázat anyagait szintén szakmai zsűri bírálta el, kiegészülve két meghívott fotóssal, akik az első három helyezettről döntöttek. Emellett egy társadalmi zsűri – Ádám János, Kurucz Attila, Fekete Zoltán, Urbán Helga, Bátor Laca, Tátrai Levente és Kisstanne István – választotta ki az általuk legjobbnak ítélt felvételeket.

Kép
Az én Miskolcom
Fotók: Osztie Tibor



A kiállítás hivatalos megnyitója és a díjátadó ünnepség pénteken volt a Tudomány és Technika Házában. A tárlat október végéig látogatható, ezt követően pedig vándorkiállításként más helyszíneken is bemutatkozik. A válogatott képeket az alapítvány honlapján és a Hello Miskolc turisztikai weboldalon is közzéteszik, valamint kiadványokban is megjelennek, hogy hosszabb távon is megőrizzék a város történetét és hangulatát.

Címkék

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd' száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.