Ugrás a tartalomra

Rendészeti pont, ingyenes utazás, felújítás

Létrehozva
A városvezető egy csokor, a miskolciakat pozitívan érintő hírt jelentett be közösségi oldalán.

Megnyílik hétfőn a rendészeti pont a Bagolyvárban, Felső-Majláthon, tovább erősítve ezzel a helyiek biztonságérzetét a nyugati városrészben – jelentette be vasárnap reggeli Facebook videójában Hollósy András, Miskolc alpolgármestere. Emellett a következő héten az Újgyőri főtérre tervezett rendőrőrs belsőépítészeti munkái is megkezdődnek.

A városvezető hozzátette, ugyancsak hétfőtől tizenkétezer diák tud majd ingyen utazni a helyi közlekedésben, illetve a kutyabérlet eltörlésével harmincezer kutyatulajdonosnak válnak könnyebbé és nem utolsó sorban olcsóbbá a mindennapok.

Végül, de nem utolsó sorban a belvárosi Mesemalom Bölcsőde is megújult, ezt rövidesen átadják a gyerekeknek és a munkatársaknak.

Ez is érdekelhet

Álmaik szerepéért énekeltek a gyerekek a miskolci színház színpadán
MiskolcKultúra
A Miskolci Nemzeti Színház meghallgatást hirdetett a Valahol Európában című musical gyerekszerepeire. Majd száz gyermek érkezett a színházba szerdán. Belestünk a kulisszák mögé.
Századik születésnapján köszöntötték László Sándorné Stubnér Ilonát
Miskolc
Századik születésnapja alkalmából köszöntötte László Sándorné Stubnér Ilonát Tóth-Szántai József polgármester és Hollósy András alpolgármester szerdán. A város vezetői virággal, bonbonnal és jókívánságokkal érkeztek az ünnepelthez, aki április 23-án töltötte be 100. életévét.
Képgaléria
Mozdulj a drog ellen
Sport és közösség a drogok helyett
MiskolcSportOktatás
Sportbemutatókkal, közös mozgással és prevenciós programokkal várták a fiatalokat a „Mozdulj a drog ellen!” című rendezvényen szerdán Miskolcon. A program célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a kábítószerfogyasztás veszélyeire, valamint az egészséges életmód és a közösségi programok szerepére a megelőzésben.
Erőszakosan próbált pénzt szerezni a Centrumnál, a rendészek fogták el a támadó asszonyt
MiskolcBűnügy
Azonnali rendészeti beavatkozásra volt szükség Miskolc belvárosában, miután egy agresszív kéregető fizikailag is rátámadt két járókelőre.