Ugrás a tartalomra

Kiemelt figyelemmel ügyel a rendőrség és a polgárőrség a gyerekekre

Létrehozva
Elstartolt az első tanítási nap, megjelent a diákság az utakon, akik közlekedésbiztonsági veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál, ezért fokozott odafigyelés ajánlott minden közlekedőnek.
Kép
iskolakezdés
A rendőrség és a polgárőrség kiemelten vigyáz az iskolába érkező gyerekekre. Fotó: police.hu

- Gyermekeink a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb képviselői a közúti közlekedésnek, így valamennyi korosztályhoz képest megkülönböztetett figyelmet igényelnek - mondta Dzsupin Levente rendőr őrnagy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakembere a sajtó munkatársainak az első tanítási nap reggelén tartott sajtótájékoztatón, a Soltész Nagy Kálmán utcai Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola előtt.

Elmondta, hogy tapasztalatai alapján szeptemberben az iskolások közlekedésbiztonsági veszélyeztetettsége magasabb az átlagnál. Gyermekeink a legveszélyeztetettebb és legsérülékenyebb képviselői a közúti közlekedésnek, így valamennyi korosztályhoz képest megkülönböztetett figyelmet igényelnek. Az iskolásokra leselkedő veszélyek másik oldalát az utakon tömegesen megjelenő járművek jelentik. A nyári szabadságok után a forgalomban részt vevő gépkocsik száma ugrásszerűen megnő, jellemzően a reggeli iskolakezdés és a délutáni befejezés időszakában zsúfolttá válnak az utak, így az autósok oldaláról jelentkező közlekedésbiztonsági kockázat is megnövekszik.

Kép
iskolakezdés

- Elengedhetetlenül fontos, hogy a járművezetők a tanintézetek közelében különösen figyelmesen, óvatosan közlekedjenek. Kijelölt gyalogos-átkelőhelyhez közeledve már távolabb kezdjék meg a lassítást, ezáltal is növelve az úttesten áthaladni szándékozó gyermekek biztonságérzetét. Amennyiben a szülő gépjárművel szállítja iskolába a diákot, sok dologra kell figyelnie – a forgalmon kívül. Minden esetben rögzítse őt a gyermekbiztonsági rendszerbe – gyerekülés, ülésmagasító –, és csatolja be a biztonsági övet - hangsúlyozta az őrnagy.

Hozzátette, hogy a rendőrség a polgárőrséggel együttműködve idén szeptemberben is a napi oktatás kezdetének és befejezésének időszakában kiemelt közterületi jelenlétet biztosít azon általános iskolák környékén, ahol ez közlekedésbiztonsági szempontból indokolt - írja a police.hu.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.