Ugrás a tartalomra

Délnyugat felől támadhatnak a csapadékot hozó felhők

Létrehozva
Legkésőbb este ismét számolnunk kell az esővel.

Átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd délelőttől délnyugat felől újabb felhősödés kezdődik, így az addigra kissé szakadozottabbá váló felhőzet ismét egyre többfelé záródik, a legtöbb napsütés északkeleten ígérkezik. A déli óráktól nyugat, délnyugat felől egyre többfelé valószínű eső, zápor, néhol zivatar, az Alpokalján jelentős mennyiségű csapadék hullhat. Napközben megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 25, 31 fok között várható, de a Dunántúl csapadékos nyugati, délnyugati részein ennél hűvösebb valószínű. Késő este 18, 25 fokot mérhetünk - közölte a met.hu.

Ez is érdekelhet

New Yorkban nyert díjat
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy álom vált valóra: Barta Ildikó miskolci zeneszerző az Oniros Film Awards Best Soundtrack kategóriájának győztese lett. Ő szerezte Balla Riana Emma rövidfilmjének a zenéjét.
Harmincöt év könyvei kerültek a vitrinekbe
MiskolcKultúraSzabadidőTudomány
Retrospektív könyvkiállítás nyílt a II. Rákóczi Ferenc Könyvtárban, amely a Bíbor Kiadó elmúlt harmincöt évének legfontosabb kiadványait és szerzőit mutatja be. A tárlat a miskolci kiadó történetébe enged betekintést, bemutatva annak meghatározó könyveit és kulturális szerepét.
kama sport Népkert
Nem kamu: ha szerda, kama a miskolci Népkertben
MiskolcSportOktatásÉletmódEgészségSzabadidő
Kamabajnokság, kamaszerda, kamatábor. Miskolcon három kamás program indul el egymással párhuzamosan.
Képgaléria
Vizsgavacsora
Nem remegtek meg a kezek – illusztris vendégsereg előtt vizsgáztak
MiskolcOktatás
Folytatódott a több mint egy évtizedes hagyomány a Miskolci Egyetemen.