Ugrás a tartalomra

Az Ars Sacrán minden Isten dicsőítéséről szól a Csengey-kertben is

Létrehozva
A fiatal keresztény zenészekből álló Hanna projekt buzdította közös örvendezésre a miskolci egyházi iskolák diákjait pénteken a hangulatos rendezvényhelyszínen.
Preview Image
Osztie Tibor képgalériája

A fiataloknak kedvezett egyik első programján a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál, a szakrális művészetek tíznapos rendezvénysorozata. A Csengey-kertben adott dicsőítő koncertet a fiatal keresztény zenészekből álló Hanna projekt pénteken délelőtt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Miskolci Csoportjának szervezésében. Az eseményre az egyházi iskolák tanárai és diákjai látogattak el. A koncert előtt a keresztény történelmi felekezetek iskolalelkészei mondtak imát.

Hanna és zenekara mindig őszintén énekel Istenről és az életről. Fő céljuk, hogy zenéjükön keresztül a Teremtő és az Ő szeretetének hatalmas ereje minél több ember szívébe eljusson. Első daluk arról szólt, hogy

„Isten a mi legnagyobb örömünk.”

A jelenlévő gyerekeket pedig arra biztatták, hogy tapsoljanak együtt velük, de néhány kisebb nebuló még táncra is perdült. 

Kép
Hanna project
Fotók: Osztie Tibor

Menyhárt Szabolcs, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, a KÉSZ Miskolci Csoportjának elnöke elsősorban a jelenlévő tanulókat köszöntötte. 

– Középiskolás koromban még csak néhány egyházi gimnázium működött Miskolcon, és az akkori igazgatók nagyon sok közös lelki alkalmakat szerveztek nekünk. Akkor még kevesen voltunk, de Jézussal együtt ünnepelhettük közös egyházi ünnepeinket – idézte fel Menyhárt Szabolcs.

– Ma már tizennyolc egyházi iskola van városunkban, de egy dolog biztosan nem változott: az Úr Jézus most is köztünk jár. Itt van ma is velünk, és szerintem örül annak, hogy ennyi gyermek jött össze, hogy az Úr Istenre gondolva és imádkozva töltsön el egy közös délelőttöt – fogalmazott.

Kép
Hanna project

Kiemelte, hogy a KÉSZ szervezőként fontosnak tartja, hogy a diákok, mint a jövő keresztény értelmiségei otthon és jól érezzék magukat Miskolcon, templomainkban, egyházi iskoláinkban és keresztény művészeti fesztiválunkon. 

Elmondta, hogy az alkalmat hagyományteremtő céllal hozták létre, amelyet szeretnének folytatni a következő években is. Célja, hogy egy koncert, egy kiállítás, vagy egy kellemes délelőtt keretében lehessenek együtt és dicsőíthessék az Urat az egyházi iskolákba járó diákok a tanév kezdetén. Végül hálát adott a szülőkért, a tanárokért és a lelkivezetőkért.

Kép
Hanna project

Imádkozott: 

  • Barta Márton atya - Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium
  • Estók István református lelkész - Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon
  • Baldó Wachter evangélikus lelkész – Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakgimnázium
  • Tóth-Simon Károly, a miskolci Golgota Gyülekezet lelkipásztora – Nyitott Ajtó Baptista Központ projekt- és hitéleti vezető

A III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál az Éltető Lélek Alapítvány, a KÉSZ Miskolci Csoportja, valamint tizenhét civil szervezet és önzetlen segítők széles összefogása révén jöhetett létre. Az ökumenizmus szellemében a történelmi egyházak és intézményei részvételével több, mint ötven rendezvény várja a látogatókat szeptember 12-étől 21-éig Miskolcon és néhány vidéki helyszínen. 

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.