Ugrás a tartalomra

Újabb kosárlabdapályát avattak Miskolcon

Létrehozva
Pénteken ünnepélyes keretek között adták át a Miskolci Arany János Általános és Alapfokú Művészeti Iskola új szabadtéri kosárlabdapályáját.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

A beruházás különösen jelentős az iskola számára, hiszen korábban egy elhasználódott műfüves pálya állt a tanulók rendelkezésére. Az új pálya nemcsak a mindennapos testnevelés órák, hanem a délutáni sportfoglalkozások szempontjából is kiemelt szerepet kap a közel 250 diákot oktató intézmény életében – hangsúlyozta Klemmné Lőrincz Ildikó főigazgató a rendezvény megnyitóján.

A munka még 2024 őszén kezdődött el az alapozással, majd tavasszal helyezték el a műanyag burkolatot, augusztusban pedig felszerelték a kosárlabda palánkokat is – idézte fel köszöntőjében a fejlesztésben közreműködő és azt támogatásáról biztosító országgyűlési képviselő. Csöbör Katalin elmondta továbbá, hogy a fejlesztés a Miskolci Tankerületi Központ és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége együttműködésében valósult meg. Előbbit Tózsa-Rigóné Nagy Judit szakvezető képviselte az ünnepi eseményen, melyen Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő is megjelent.

Az avatóünnepséget az iskola hagyományos családi piknikjének részeként tartották meg, amelyet idén is az egészséges életmód jegyében szerveztek, ám ezúttal a kosárlabda kapta a főszerepet: pedagógusok, szülők és gyerekek barátságos mérkőzéseken mérték össze tudásukat.

Ez is érdekelhet

Helyzetkép a miskolci utakról – így alakul a közlekedés szerdán
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról.
A gyerekek is beleszólhatnak: bevált a kétmenüs rendszer Miskolcon
MiskolcOktatás
Pozitív tapasztalatokról számoltak be a szakemberek a közétkeztetési tanács legutóbbi ülésén. A menüválasztás bevezetése és az étlapok átalakítása nemcsak a diákok és a szülők elégedettségét növelte, hanem az ételhulladék mennyiségét is csökkentette Miskolcon.
Képgaléria
Pajta-Játék Tár
Hatszáz évet utazhatunk vissza az időben a Pajta Játék-Tárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét elnyerte a Látópont címet a Miskolci Kulturális Központ középkori tematikájú Pajta Játék-Tár programja. A Lovagi Tornák Terén található különleges helyszínen kedden közművelődési szakemberek ismerkedtek meg a miskolci jó gyakorlattal a Látóút Program keretében.
Tóth-Szántai József: A gyermekek védelme mindenek felett áll az egyházi személyt érintő ügyben
Miskolc
Miskolc polgármestere, Tóth-Szántai József közösségi oldalán reagált azokra a súlyos állításokra, amelyek az elmúlt napokban városszerte kifüggesztett plakátokon jelentek meg egy egyházi személy kapcsán.