Ugrás a tartalomra

Újsághírekből minidrámák – így ünnepli a Magyar Dráma Napját a Montázs

Létrehozva
Különleges színházi játékkal ünnepli a Magyar Dráma Napját a miskolci Montázs Egyesület.
Kép
montazs_eloadas_drama_napja_250912_facebook.jpg
Fotó: Montázs Egyesület/Papp Zoltán

Egy régi-új színházi hagyomány felélesztésével köszöntik a Magyar Dráma Napját a Montázs Egyesület színészei és színjátszói szeptember 20-án az egyesület székhelyén működő DOKK Humánkikötőben.

Ahogy azt az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a Montázs és a Nyitott Ajtó Baptista Iskola együttműködésében megvalósuló színészképzés növendékei és barátaik játékos színházi vetélkedéssel indítják az új évadot: aznapi újsághírekből alig pár óra alatt egyfelvonásos minidrámákat hoznak létre, amelyeket még aznap este közönség előtt mutatnak be a Vasgyári úti DOKK-ban.

Püspöki Péter színész-drámatanár hozzátette, várják mindazon színjátszó csapatok és baráti társaságok jelentkezését, akik részt szeretnének venni ebben a játékos színpadi versengésben. Bővebb információ és jelentkezés az egyesület honlapján meghirdetett Facebook-esemény linkjére kattintva olvasható.

Mint megtudtuk, a bemutatók 17 órakor kezdődnek, és körülbelül 19 óráig tartanak, majd a közönség dönti el, hogy melyik előadást találták a legjobbnak. A legjobbak díjat vehetnek át. A program zárásaként ünnepélyesen is megnyitják a legújabb évadot a DOKK-ban.

Madách Imre főművének, Az ember tragédiája ősbemutatójának centenáris évfordulóján, 1983-ban Kerényi Ferenc színháztörténész, a Magyar Színházi Intézet igazgatója és a Nemzeti Színház vezetése felvetette, hogy emlékezzenek meg a Tragédia első színpadi előadásának napjáról. Kezdeményezésükre a Művelődési Minisztérium 1984-ben hivatalosan is a magyar dráma napjának nyilvánította szeptember 21-ét. Az ünnep legfőbb célkitűzése, hogy a nagyközönség figyelmét a magyar drámairodalom értékeire irányítsa, valamint a fiatal tehetségeket új, kortárs drámák írására ösztönözze. A hazai és a határon túli magyar színházak ebből az alkalomból évről évre színes ünnepi programokkal készülnek.

Ez is érdekelhet

A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?
Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.