Ugrás a tartalomra

Búcsú Szűz Mária neve tiszteletére Diósgyőrben

Létrehozva
A diósgyőri Mária-búcsú egy jeles történelmi eseményre is emlékeztet, amit Szűz Mária közbenjárásának tulajdonítanak.
Kép
maria-bucsu_20250914_ja-5.JPG
Templomi Fotók: Juhász Ákos

Az esős idő ellenére sem maradhatott el Diósgyőr városrész és a Szűz Mária Szent Neve Templom egyik legjelentősebb ünnepe, a szeptember 14-én, vasárnap tartott Mária-búcsú. Viszont szabadtéri körmenetet ezúttal nem kapcsolódott hozzá. A templombúcsú keretében, amely mostanra városi rendezvénnyé nőtte ki magát, a szeptember 12-ei Szűz Mária szent neve ünnepre emlékeztek, amely egy jeles történelmi eseményhez kötődik. 

A szentmisét Koronkai Zoltán jezsuita atya, az avas-déli Isteni Ige Templomának plébánosa mutatta be, aki XIV. Leo pápát is köszöntötte születésnapján. Zenei szolgálattal az egyházközség kórusa működött közre. Az alkalmon megjelent Hollósy András alpolgármester és Hojnyák Dávid a terület önkormányzati képviselője is. 

Kép
Hollósy a Mária-búcsún

A mise előtt a 30 éves hagyományhoz hűen felvonták a diósgyőri országzászlót Diósgyőr Máriás címerével. Közben a jelenlévők – a diósgyőri plébánia hívei és a Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola tanulói - a Boldogasszony anyánk régi magyar himnuszt énekelték. A jubileumra Mándy András diósgyőri lokálpatrióta, volt önkormányzati képviselő hívta fel az ünneplők figyelmét. 

Kép
zászlófelvonás Diósgyőrben
Zászlófelvonás Diósgyőrben a Mária-búcsú alkalmából. Fotó: Detzky Anna

"XI. Boldog Ince pápa rendelte el a Szűz Mária szent neve ünnepet a katolikus egyházban, egy 1683-as bécsi ostrom után, amikor a törököt sikerült megállítani. A szultán hatalmas seregével Bécshez vonult, hogy elfoglalja a nyugati világot, elsőként annak kapuját. Ez nagy félelmet keltett egész Európába" – idézte fel Koronkai Zoltán atya a búcsúi szentmisén. "Még maga a császár is elmenekült Passauba és az ottani ferences kolostorban imádkozott a békéért egy „Maria Hilfe!”, azaz Segítő Mária kép előtt. Szeptember 12-én pedig megérkeztek a csatába a szövetséges csapatok és Sobieski János lengyel hadvezér lovasrohama elsöpörte a törököket. A győzelmet Szűz Mária közbenjárásának tulajdonították" – fejtette ki. 

Kép
Koronkai Zoltán atya a Mária-búcsún

Hozzátette, hogy októberben Esztergomot, majd három hét múlva Budát is felszabadították. Azóta van benne a pápai zászlóban BVDA betűinek felbontásával, a „Beata Virgo Dabit Auxilium” latin mondás, amelynek jelentése a „Szent Szűz segítséget ad.” Történelmi lenyomata ez annak, hogy Szűz Mária a magyarok és Magyarország védőszentje, hiszen Szent István király neki ajánlotta fel az országot, amikor Imre herceg halálával trónörökös nélkül maradt. Azóta nevezik úgy hazánkat, hogy „Mária országa”, vagyis Regnum Marianum. 

Ezt követően az atya Szűzanya legfontosabb szerepeire és számunkra adott példájára tért rá. Szűz Mária a katolikus egyház legfőbb közbenjárója, Krisztus és az egyház szeplőtelen édesanyja. Személyéhez szabadulások, gyógyulások kötődnek. Ő a Béke Királynője, aki őrködik a békesség fölött. Ugyanakkor szolgálólány is, aki alázatosan igent mondott Isten elhívására, hogy megszüli a Megváltót, a megtestesült Igét, aki maga az Élet. Azóta Mária mindig Fia követésére buzdít, nála könyörög értünk. 

Kép
Szűz Mária szobor Diósgyőrben

Majd Szent Bernát középkori teológus szavait idézte a jezsuita atya: 
„Ha kísértések szele ér, ha gyötrelmek szirtjei között hajózol, nézd a csillagot, Máriát! Ha a kevélység, a hatalomvágy, a mellőzés, vagy a hiú vetélkedés hullámai között hánykódsz, nézd a csillagot és hívd Máriát! Ha a harag, a kapzsiság, vagy a test vágyai fenyegetik lelked hajóját, hívd Máriát! Ha a bűnök félelmetessége megzavar, a lelkiismeret beszennyeződése megijeszt, ha az ítélet borzalmassága megrémít, ha a szomorúság feneketlen mélysége és a kétségbeesés örvénye elnyeléssel fenyeget, gondolj Máriára! Veszélyben, szükségben, kétségeidben gondolj Máriára, hívd Máriát! Ne távozzék ajkadról és szívedből, hogy közbenjáró imáját elnyerhesd! Ne szűnd meg példáját követni!”

Kép
Diósgyőri templom

A szentmise után a délutáni kulturális programok az Ady Endre Művelődési Házban folytatódtak: a Miskolci Mazsorett Együttessel. Majd a diósgyőri óvodák, iskolák gyermekeinek műsorát követően fellépnek a Szinvavölgyi Néptáncműhely, és Alapfokú Művészeti Iskola utánpótlás csoportjai, a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes, a Diósgyőri Jazz Tánc Klub, és a ZENITA (Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány) énekes növendékei. A produkciókat, a Számadó Zenekar táncházzal zárja, amelyre minden korosztályt várnak. A búcsú 18 órától a templomban, szentmisével fejeződik be. 

Címkék

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.
Őszi kaland a színek vasútvonalán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
Ahol a mozdony füstje keveredik az avar illatával, ott indult útnak a Lillafüredi kisvasút legszínesebb kalandja, a lombhullató vonatozás.