Ugrás a tartalomra

Nagyobb fokozatba kapcsol a rendőrség a Miskolci Piknik alatt

Létrehozva
A cél, hogy a három napos rendezvény idején is megfelelően óvják a közbiztonságot, közrendet.

Fokozottan ellenőrzést rendelt el Miskolc területére a város rendőrkapitánya a Miskolci Piknik idejére, vagyis szeptember 19-én déltől egészen 21-én éjfélig – írja közleményében a vármegyei rendőr-főkapitányság.

Amint fogalmaznak, az ellenőrzés célja, a nagyrendezvény ideje alatt a közrend, közbiztonság fenntartása, az esetlegesen előforduló jogsértések megelőzése és megszakítása.

A Piknik látogatóitól azt kérik, segítsék és támogassák a rendőrség munkáját.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.