Ugrás a tartalomra

A Kárpát-medence népművészetét ünneplik a Diósgyőri Alkotóházban

Létrehozva
A népi iparművészek apraja-nagyja bemutatja tudományát, amit ki is lehet próbálni, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület seregszemléjén.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Mesterség bemutatókkal, kézműves vásárral, műhelylátogatásokkal és nyitott szakköri foglalkozásokkal várja Sereglés nevű találkozóján, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület szeptember 20-án, szombaton 17 óráig az érdeklődőket a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházba. Be lehet kapcsolódni: a fazekasságba, a szövésbe, a csipkeverésbe, a gyöngyfűzésbe és a molnárkalács sütésbe.

Közösségi, interaktív játékokkal és népi játszótérrel készül a gyermekek számára a Következő Generáció Alapítvány és a Háromkő Egyesület is jelen van. Fellép az Esztenás Népzenekar és a Komisz Zenekar. 16 órától pedig táncházhoz húzzák a talp alá valót.

Kép
Sereglés 2025 a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban
Fotók: Mocsári László

Az esemény célja amellett, hogy kreatív módon szórakoztat, az hogy támogassa a Kárpát-medence szerte magyar népművészetekkel foglalkozó közösségeket. Megerősítse és biztassa őket, hogy fejlesszék tovább szakmai munkájukat, erősítsék és őrizzék ősi kultúránkat. A „sereglés” középkori magyar kifejezés, amely közel áll a mozgalom fogalomtárához. A rendezvény a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósul meg – tudtuk meg Balogh Júlia, a Csoóri Sándor Alap Tanácsadó Testületének elnöke összefoglalójából.

Kép
Sereglés 2025 a Diósgyőri Népi Kézműves Alkotóházban

Címkék

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.