Ugrás a tartalomra

Vendéglátóját rövidítette meg 800 ezer forinttal

Létrehozva
Rablás miatt indított eljárást egy helyi férfival szemben a Miskolci Rendőrkapitányság.
Kép
Képünk illusztráció

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított szeptember 16-án, italozás közben csak látásból ismert vendéglátójától pénzt kért kölcsön. A sértett az egyik szobában található ágyneműtartóból elővette a megtakarított, mintegy 800 ezer forint készpénzét, ekkor a férfi a házigazdát a földre lökte, majd a pénzt magához vette. A támadó ezután a sértett csuklójáról az óráját levette, illetve a másik helyiségben lévő asztalról egy mobiltelefont is eltulajdonított, majd a helyszínről elmenekült - számolt be a police.hu

A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói a vármegyei rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak közreműködésével rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a férfit, akit a rendőrség őrizetbe vett, és előterjesztést tett letartóztatására is - tették hozzá. 

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.