Ugrás a tartalomra

Hatalmas buli a Miskolci Piknik második estéjén is

Létrehozva
A Győri kapuig is elhallatszottak a Piknik hangjai szombat este.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Szombaton is jól szórakoztak a bulizni és egy jót enni-inni vágyók a Miskolci Pikniken. Minden színpad környéke megtelt emberekkel. A délutáni látványfőzés és Virágos Belváros díjátadó után pedig a zenéé volt a főszerep. 

A délutáni zenei programokról nem szólva, a Villanyrendőr Nagyszínpadán Markus Greg fokozta a hangulatot, majd Korda György és Balázs Klári vette át a terepet, akik minden korosztály képviselőit megmozgatták. Végül a 30 éves TNT lépett fel, majd a Helldance következett.

Kép
Miskolci Piknik szombat

A Berze Színpadon a nap második felében Johntone Ac. játszott egészen este nyolcig. Majd a Lestyán Projekt étterem vette át tőle a stafétát, aztán Bréda Bia csavarta fel a hangerőt. A színpad programját Deaf Jules koncertje zárta.

A SOHO estéjén Medroy, a KAM, végül DJ Revolution gondoskodott a jó hangulatról.

Kép
Miskolci Piknik szombat

A Hősök Terén pedig fél héttől Jakó pörgette a lemezeket, Graffy váltotta, nyolctól Folkontinent Akusztik játszott. Majd Graffy tért vissza zárásként.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.