Ugrás a tartalomra

A Városház téren is népszerű volt a termelői vásár

Létrehozva
A szeptember harmadik vasárnapján megrendezett Miskolci Termelői Napon is minőségi, kézműves termékeket vásárolhattak az érdeklődők az új helyszínen.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

Ahogy ezt megszokhatták a miskolciak a szeptember 21-én, vasárnap délelőtt megrendezett termelői napra a környékbeli őstermelők és házi manufaktúrák hozták el változatos portékáikat.

A paletta most is széles skálán mozgott, a lekvároktól, szörpöktől kezdve a kézműves sajtokon és húsokon át, egészen a szirupokig és pálinkákig, sőt a textil termékekig, szinte minden megtalálható volt a standokon. Néhány helyen kóstolásra is lehetőség nyílt. Folyamatosan bővül a kínálat idényjellegű zöldségekkel, gyümölcsökkel, horgolt ajándéktárgyakkal, illetve növényi alapú tisztítószerekkel. Egyre népszerűbbek az újrahasznosított alapanyagokból készült használati eszközök és ruházati cikkek.

Kép
A Termelői nap
Fotók: Mocsári László

Bár az Erzsébet teret a Miskolci Piknik egyik attrakciója foglalta el, de a Városház téren sem veszített népszerűségéből a termelői piac. A jó idő és a finom falatok sok mindenkit vonzottak a belvárosba, a családok mellett, idősebbek is megfordultak a vásárban.

Kép
A Termelői nap

Címkék

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.