Ugrás a tartalomra

Friss vér a Holdingtól

Létrehozva
Vért adtak a Miskolc Holding Zrt. dolgozói kedden délelőtt, akik önzetlen cselekedetükkel akár száz betegnek adtak esélyt a gyógyulásra.
Kép
veradas_miskolc_holding_20250923-ot_11.jpg
Előbb vérnyomásmérés, aztán jöhet a véradás. Fotó: Osztie Tibor

A véradásra percek alatt betelt a létszám, a kezdeményezés egyszerre jelentett társadalmi felelősségvállalást és közösségi élményt a Holding dolgozói számára.

– A vér semmilyen más módon nem pótolható, csak emberi szervezetből nyert vérrel menthetünk más embereket. A rendszeres véradással ugyanakkor nemcsak másokon segítünk, hanem nekünk is jó, mert így még gyorsabban újul meg az egyébként ötvenhat naponta megújuló vérünk. Egy kis vérfrissítés pedig nem árt – mondta Császár Emese, a Holding toborzási és kiválasztási munkatársa.

Kép
veradas_miskolc_holding_20250923-ot_15.jpg

A lelkesedés óriási volt: a munkatársak szinte teljes létszámmal éltek a lehetőséggel.

– Amióta itt vagyok, nem volt Holding-szintű véradás, és most azonnal megtelt az a keret, ami ebbe a délelőttbe belefért – tette hozzá.

A szervezők szerint a levett vér összességében akár száz beteg gyógyulásához is hozzájárulhat. Egy véradó alkalmanként 450 milliliter vért ad, amely több beteg kezeléséhez is elegendő lehet, így minden egyes önkéntes adomány valódi életmentő segítséget jelent.

Magyarországon naponta átlagosan 1600–1800 véradóra van szükség ahhoz, hogy biztosítani lehessen a kórházak folyamatos ellátását, így minden egyes sikeres helyi akció hatalmas segítséget jelent az ország vérkészletének fenntartásában.

Kép
veradas_miskolc_holding_20250923-ot_04.jpg

A sikeres akció azt mutatja, hogy a Miskolc Holding munkatársai készek összefogni, ha segítségnyújtásról van szó.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.