Az egyetemiek a miskolci városi sportcsarnokban december 7-én a Csőszerelők gárdáját telt ház előtt 79–50-re győzték le és harcolták ki NB I-es tagságukat. A néhány hét híján öt évtizeddel ezelőtti sikerükre október 4-én, szombaton délután 5 órától emlékeznek az egyetemi körcsarnokban.
– A Peka Bau-MEAFC Wolves – Pécsi VSK NB I/B-s, Piros csoportos mérkőzés keretében 17 órától ünneplünk majd – újságolta Magyar Attila, a MEAFC hajdani alakulatának bedobója, majd hozzátette: – A baráti beszélgetésen és fogadáson az akkori együttesünk több tagja is jelen lesz.
Jubilálnak: ötven éve történt
Ez is érdekelhet
„Ha ő nincs, én sem vagyok itt” – Ádám Attila szívszorító vallomása a Megasztárból
A borsod-abaúj-zempléni kis községből robbant be a Megasztár élő show-jába. Ádám Attila göröngyös úton jutott el idáig.
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.