Ugrás a tartalomra

Barátságos focikupát rendeznek a miskolci Baráthegyi Majorságban

Létrehozva
Hiszen a foci mindenkié.
Kép
Jakubinyi László kuratóriumi elnök és Lengyel Laura edző. Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Jakubinyi László, a majorságot működtető Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnöke úgy fogalmazott: a sport nem csupán mozgás, verseny vagy győzelem – a sport lehetőség.

– Lehetőség arra, hogy találkozzunk, kapcsolódjunk, és megtapasztaljuk az összetartozás erejét. Ezt az üzenetet szeretnénk elvinni minél több emberhez, amikor megrendezzük fogyatékos fiatalok és önkéntes segítőik barátságos focikupáját a miskolci Baráthegyi Majorságban – mondta.

Ez az esemény egy nagyobb nemzetközi mozgalom, a grassroots (alulról építkező) labdarúgás része. A grassroots foci célja, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegye a játék örömét – függetlenül attól, hogy ki honnan jön, milyen képességekkel rendelkezik, vagy milyen háttérrel indul.

Ez a szemlélet már számos országban sikerrel működik, Magyarországon most kezdjük el meghonosítani – és hisszük, hogy van rá igény, tér és szív is

– tette hozzá.

Kép

A Baráthegyi Majorság tökéletes helyszín ehhez: természetközeli, befogadó, és tele van élettel. Itt nem számít, ki milyen gyorsan fut, hány gólt rúg, vagy hányszor találja el a labdát. Ami számít, az a mosoly, az együtt töltött idő, a mozdulat öröme és az, hogy mindannyian részesei lehetünk valaminek, ami túlmutat önmagán.

Helyszíni riportunkat IDE kattintva olvashatják a majorság focicsapatáról.

A szeptember végi focikupa nemcsak sportesemény, hanem közösségi élmény is, ahol megmutathatjuk: az elfogadás, az odafigyelés és a játék összeköt minket.

Az első körben lelkes fogyatékossággal élő fiatalok mérkőznek meg három miskolci intézményből, ők most ismerkednek komolyabban a labdajátékkal. A csapatok egységesen 7-7 főből állnak, a mérkőzések rövidítettek, 2x5 percesek.

Kép

A második körben a Baráthegyi FC speciális szükségletű fiatalok csapata, és két vendégcsapat: a Grund mozgalom és az IPMS Engineering Kft munkatársai rúgják a bőrt. A csapatok egységesen 7-7 főből állnak, a mérkőzések rövidítettek, 2x10 percesek.

A szervezők várnak mindenkit szurkolni, játszani, kikapcsolódni. A helyszín a Baráthegyalja u 156. alatt található „Fűzfás Ház”, a fatelep mögötti grund. A sporteseményt hétfőn 9:30 és 13 óra között rendezik meg.

Az eseményen részt vesznek mások mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség Grassroots osztályának képviselői, Bernáth Csaba, a DVSC korábbi kiváló labdarúgója, aki hétszeres magyar bajnok, hatszoros magyar kupagyőztes, Montvai Tamás, a Miskolci Rotary Club elnöke, és klubtársa, Fehér János, Terdik Gábor, a Grund Mozgalom alapítója, valamint Csík Zoltán, a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány elnöke, a DVTK vezérszurkolója.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R - Termálfürdő FC Tiszaújváros Fotó: BCS
Négygólos meccs a nyitányon
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata az első bajnoki meccsét játszotta. A DVTK tartalék hazai környezetben szerepelt.
Képgaléria
Régiségvásár
Tömegeket csábított a régiségvásárba a tavasz
MiskolcSzabadidő
Március első (vasár)napján ismét benépesült Miskolc belvárosa: a főutcát és a környező utcákat antik bútorok, porcelánok, ékszerek és számtalan különleges relikvia standjai töltötték meg.
Nekilátnak a 3-asnak: szerdától csőcsere, aztán aszfalt
Miskolc
Munkálatok kezdődnek a 3-as számú főúton március 4-én, szerdán, 9 órától.
Ezekkel a menetrendi változásokkal számoljunk hétfőtől
Miskolc
Március 2-től (hétfőtől) kisebb menetrendi változások lépnek életbe a 3-as, a 23-as és a 34-es autóbuszvonalon.