Ugrás a tartalomra

Kínai menü: öt nap, tíz edzés

Létrehozva
Csak pénteken utazik haza a Távol-Keletről a miskolci dzsúdós.
Kép
safrany-peter-a-dobogon-jobbrol.jpg
Sáfrány Péter a dobogón jobbról. Fotó: magánarchívum

Már hírül adtuk, hogy Sáfrány Péter bronzérmet szerzett a Kínában rendezett nemzetközi cselgáncs viadalon: az MVSC magas termetű dzsúdósa a 90 kilogrammos súlycsoportban lett dobogós a Grand Prix-n. 

A miskolci sportoló a verseny után nem repült haza, a mintegy tíz milliós lélekszámú Qingdao városában maradt. Ennek okáról, tízezer kilométer távolságból, elektronikus üzenetében számolt be portálunknak. 

- Hétfőn kezdtem a tábort, napi két küzdelmi edzésem lesz és csak pénteken indulok majd haza Magyarországra. A szállásom jó, kényelmes, az étkezéssel azonban nem a legjobban jövök ki, viszont a mondás szerint az éhes ember mindent megeszik. Szép és nagy a csarnok, ahol versenyeztünk és tréningezünk, de nagyon hideg van benne. Most 25 fokos a külső hőmérséklet, borús az idő, a hét második felére azonban már napsütést is ígérnek a meteorológusok - írta.

Kép
safrany-peter-kinaban.jpg

Címkék

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.