Ugrás a tartalomra

A köztársasági elnök döntött a Miskolci Egyetem rektorának sorsáról

Létrehozva
Kedden megjelentek a köztársasági elnök határozatai.

Ahogy arról lapunk június végén beszámolt, a Miskolci Egyetem Szenátusa mellett az Universitas Miskolcinensis Alapítvány kuratóriuma is egyhangúlag Horváth Zitát, az egyetem jelenlegi rektorát javasolta az intézmény vezetőjének.

Az állásfoglalást a testület felterjesztette a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért felelős miniszteréhez, a kinevezésről a végső döntést a köztársasági elnöknek kellett meghoznia.

Nos, ez most meg is született:

Sulyok Tamás a Miskolci Egyetem rektori teendőinek további ellátásával bízta meg 2031. január végéig Horváth Zita egyetemi tanárt.

Az új rektor megbízatása 2026. február 1-jétől lép életbe.

Horváth Zita 2020. augusztus 1-jétől tölti be a vezetői pozíciót a Miskolci Egyetemen. Ő az első női és bölcsész rektora az intézménynek. Ahogy megválasztását követő portrénkban is elmondta, Zala megyéből hosszú út vezetett számára Miskolcra, de mára másik otthonának tekinti a borsodi megyeszékhelyt.

– Sokkal szebb ez a város, mint azt sokan gondolják. Hozzáteszem, megpályázhatnám Miskolc jószolgálati nagykövete címet is, annyi dunántúli rokont, barátot hozok el ide évről évre. És mindenki úgy távozik, hogy egy kellemes és élhető város képét viszik magukkal. Szeretem járni a Bükköt is; a göcseji dombok után nem biztos, hogy egy alföldi városban egyetemista maradtam volna – fogalmazott.

Öt évvel ezelőtti megválasztását követően hangsúlyozta: egy sokkal versenyképesebb, hatékonyabb, a 21. század kihívásaira gyorsabban reagálni képes intézményt szeretnének kialakítani, amihez menedzser-szemléletre van szükség a vezetők részéről.

– Meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk, és nem várhatjuk el, hogy a cégek kopogtassanak nálunk. Az eszközparkot, az infrastruktúrát 21. századi színvonalra fejlesztjük, hogy aztán ki tudjuk szolgálni a vállalatokat. Azt remélem, a rektori ciklus végén már első ránézésre is érzékelhető lesz, hogy az egyetem más lett. De a változás nem csak egy épület kérdése: a fejekben, a mentalitásban is változtatni kell – vélekedett akkor.

A Miskolci Egyetem rektora idén átvehette Az Egyetemért – A Városért díjat Miskolc városnapján. Ahogy akkor írtuk, Horváth Zita nem csak oktatója, de hallgatója is volt korábban a város felsőoktatási intézményének. Itt szerzett történelem szakos bölcsész és középiskolai tanár diplomát 1997-ben, majd PhD-fokozatát 2001-ben. Rengeteg szállal kötődik tehát Miskolchoz, a története azonban máshol indult.

Az államalapítás és az Államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából is kitüntetést vehetett át idén: magas színvonalú munkájáért Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést kapott Horváth Zita.

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.