Ugrás a tartalomra

Miskolc a bűn útjába áll

Létrehozva
Bűnmegelőzési konferenciát tartottak a Miskolci Egyetemen szerdán.
Kép
bunmegelozesi_konferencia_251001ml-18.jpg
A bűnt legjobb megelőzni. Fotó: Mocsári László

A Magyar Jogász Egylet Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Tagszervezete, a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Ügyvédi Kamara közösen szervezett rendezvényén a bűnmegelőzésről, a kábítószer és a kiberbűnözés elleni aktív védekezésről tartottak megbeszélést.

Miskolc városvezetése egy éve dolgozik azon a közös ügyön, hogy a városban a gazdaság, a kultúra, a környezet és a közbiztonság egyszerre, összhangban fejlődjön. Ezek közül kiemelt jelentőséggel bír a közbiztonság, a miskolciak testi, vagyoni és lelki biztonsága.

Kép
bunmegelozesi_konferencia_251001ml-9.jpg

Csak akkor lehet erős, fejlődő és vonzó egy város, ha lakói biztonságban érzik magukat az otthonukban, az utcán, az online térben, a közösségeikben és a mindennapokban

 - mondta Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.

A legfontosabb a prevenció

Hiszem, hogy a megelőzés és az ismeretek nemcsak védelmet nyújtanak, hanem erősebbé is teszik a közösséget

– hangsúlyozta a polgármester.

Kép
bunmegelozesi_konferencia_251001ml-2.jpg

Olyan kiváló szakemberek adtak tájékoztatást, mint Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, aki a tanács felépítéséről és működéséről, a bűnmegelőzési stratégiáról tartott előadást. Dr. Czene Ágnes alkotmánybíró a bűnmegelőzési célú felügyeletről, Horváth László, a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos az önvédelem jogáról, a kábítószer elleni aktív védekezésről szólt.

Kép
bunmegelozesi_konferencia_251001ml-1.jpg

Simkó Imre, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőralezredese a rendőrség drogprevenciós programjáról (REDP) beszélt. Bemutatták azokat a korszerű beavatkozási eszközöket, amelyek a kábítószer-használat visszaszorításában és megelőzésében vannak a segítségükre. Magyar Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrszázadosa pedig a MÁTRIX projektet ismertette.

Hogy mennyire fontos a bűnmegelőzés és a reintegráció, arról Perger Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka tartott előadást.

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi karának egyetemi docense, Csemáné Váradi Erika alternatív megoldások aktuális kérdéseiről szólt a bűnmegelőzéssel szembeni fellépés érdekében.

Kép
bunmegelozesi_konferencia_251001ml-7.jpg

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.