Ugrás a tartalomra

Mi már tudjuk, hol lesznek a miskolci szépkorúak szilveszterkor

Létrehozva
Visszatér egy régi, kedvelt program.
Kép
salkahazi_eloszilveszter_20171230_bl_025_web.jpg
Salkaházi szilveszter 2017-ben. Minap-archív fotó: Beregi László

Bő tíz éve már annak, hogy 2014-ben Miskolcon elindították a helyi nyugdíjasokat támogató, segítő, nekik számtalan programot kínáló Salkaházi Sára programot. Ez egy olyan önkormányzati sorozat, amely különféle kulturális és közösségi eseményeket szervez és kínál a város nyugdíjasai számára – amellett, hogy igyekszik pénzügyi támogatást is nyújtani nekik.

Tavasszal, nyáron, ősszel egyaránt volt egy-egy kiemelt program, de természetesen a tél sem telhetett el Salkaházi-rendezvény nélkül. Egyebek mellett előszilveszteri, szilveszteri programokat is szerveztek korábban. A rendezvény célja hagyományosan az év végi ünneplés, közösségi együttlét, koncertekkel, zenés műsorokkal. A korábbi években a Generali Arénában tartották az előszilveszterit (a Salkaházi keretében) helyi szépkorúaknak, sztárfellépőkkel.

Kép
salkaházi szilveszter

Nos, most Hollósy András alpolgármester az idősek világnapján rendezett konferencián is elmondta:

tervezik bővíteni a programok körét idén, és lesz Salkaházi szilveszter is, ahová már megvan a sztárfellépő, a nevét azonban egyelőre nem árulhatta el.

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol vetnek be lajtos kocsikat szombaton
MiskolcKörnyezet
Az ÉRV Zrt. Miskolc több pontján hibaelhárítást végez szombaton, ezért szünetel a vezetékes ivóvíz-szolgáltatás. Vízvételezési lehetőséget lajtos kocsikból biztosítanak.
Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.