Ugrás a tartalomra

Ingyen menni a MEN-re? Bejelentést tett Miskolc polgármestere

Létrehozva
Közelednek a Miskolci Egyetemi Napok, amely Magyarország egyik legnagyobb egyetemi fesztiváljaként minden évben több ezer látogatót vonz. Most a miskolci középiskolások is belekóstolhatnak az egyetemi életbe október 9-11. között.
Kép
Minap-archív fotó: Horváth Csongor

A Miskolci Egyetemi Napok (MEN) szervezői idén az utóbbi évek egyik legerősebb line-upját állították össze, ráadásul a rendezvény teljesen megújult helyszínen valósul meg. Pogány Induló, Dzsúdló, Manuel – csak, hogy néhány nevet említsünk a veretes fellépői névsorból.

Amit most majd miskolci középiskolások is élőben élvezhetnek.

Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere ugyanis bejelentette:

a miskolci középiskolák utolsó két évfolyamának tanulói számára ingyen biztosítjuk, hogy belelássanak a hallgatói életbe, és részt vehetnek így a Miskolci Egyetemi Napok programjain.

A városvezető a döntés indoklásában kifejtette: meggyőződése, hogy a hallgatói élet a Miskolci Egyetemen a legjobb az országban, és a legjobb az lenne, ha minél több miskolci középiskolás itt folytatná a tanulmányait.

– A város minden erejével segíti, hogy a fiatalok itt találják meg a számításukat. Bízom benne, hogy a háromnapos fesztiválélmény is meggyőzi majd őket, hogy Miskolc a legjobb választás – hangsúlyozta Tóth-Szántai József.

Regisztrálni IDE kattintva lehet.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.