Ugrás a tartalomra

A mellrák elleni küzdelemre hívták fel a figyelmet a belvárosi vonulással

Létrehozva
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amiről Miskolcon is minden évben megemlékeznek.
Kép
rozsaszin_szalagos_seta_251004_ja-9.JPG
A mellrák elleni küzdelemre hívták fel a figyelmet a belvárosi sétával. Fotó: Juhász Ákos

Az idei felvonulást, amely a Szent István tértől a Hősök teréig tartott, a Rákbetegek Országos Szervezete és a miskolci Az Életért a Rák Ellen Egyesület szervezte. A rózsaszínű kitűzővel, sállal, valamilyen ruhadarabbal és lufikkal felszerelt mintegy százötven résztvevő mindenekelőtt magára a betegségre és ugyanakkor a mellrák megelőzésének lehetőségére hívta fel a figyelmet. Különösen az időben elvégzett és szükséges szűrővizsgálatok fontosságára.

Kép
rozsaszin_szalagos_seta_251004_ja-24.JPG

A hölgyekkel teljes mértékben szolidáris alpolgármester Hollósy András hangsúlyozta, Miskolc vezetésének fontos, hogy támogassa azokat a helyi egyesületeket és civilszervezeteket, amelyek tesznek az itt élők egészségmegőrzéséért. A mai sétán való részvételt személyesen is fontosnak tartotta, mert ezzel is felhívták a figyelmet egy sokakat érintő betegségre és főleg arra, hogy az legtöbbször elkerülhető, megfelelő és gyakori szűréssel. A sétán a résztvevők a lépéseikkel is hozzájárultak egy egészségesebb életvitelhez és tettek a saját egészségük fenntartásáért.

Kép
rozsaszin_szalagos_seta_251004_ja-17.JPG

- Ezek a kezdeményezések nagyon fontosak, demonstrálni kell, milyen fontos odafigyelni az egészségünkre, a prevencióra, elmenni a szűrővizsgálatokra. Mi, mint Miskolc önkormányzata, egy sokkal egészségesebb és sokkal élhetőbb várost szeretnénk. A rózsaszín szalagos felvonulás szervezői természetesen a jövőben is számíthatnak a város támogatására - húzta alá Hollósy András.

Kép
rozsaszin_szalagos_seta_251004_ja-13.JPG

Az egyik szervező, Az Életért a Rák Ellen Egyesület egy miskolci szervezet, amelynek célja a rák elleni küzdelem támogatása, a betegek gyógyulásának segítése és a prevenció előmozdítása. Az egyesület 2005-ben alakult, és számos rendezvényt, programot szervez a rák megelőzéséről, a korai felismerés fontosságáról, valamint a betegek és hozzátartozóik segítéséről.

Kép
rozsaszin_szalagos_seta_251004_ja-15.JPG

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.