A Miskolci Egyetem ezekkel a beruházásokkal együtt már több mint 50 milliárd forintot költött az elmúlt években infrastruktúrájának felújítására és modernizációjára. Az intézmény a 2020-as tulajdonosváltás és szervezeti átalakulás utáni hosszútávú stratégiájában egy modern, fenntartható intézményi működés kialakítását célozta meg. A program lényegi elemei között, az oktatás modernizációja mellett, hangsúlyosak az infrastrukturális korszerűsítések, amelyek célja, hogy az universitas értékteremtő, nyitott szolgáltatási közegként is megállja a helyét a régióban és országosan egyaránt.
Az egyetem megújulása most újabb mérföldkőhöz érkezett: 2025 őszére elkészült az új étterem – korábbi menza – és rendezvényhelyszín épületegyüttesének, valamint az E/3 és E/4-es kollégiumoknak a felújítása, továbbá megnyílt a bölcsődének is helyet adó családbarát épület az Egyetemvárosban.
Az egyetem fejlődését reprezentáló beruházásokat ünnepélyes keretek között kedden adták át. Az eseményen Horváth Zita rektor kifejtette, mindaz, amit most átadtak, az több, mint tégla és malter, mert nem csupán épületeket építenek immár évek óta, hanem a stratégiai céloknak megfelelően, szellemi és fizikai építkezésben is vannak.
A rektor Horatiust idézte: „ércnél maradandóbb művet alkottam”. Ezt nem veszi magára egyes szám első személyben, de azt gondolja, hogy az utókor majd úgy fog visszagondolni erre a pár évre, hogy a most élőknek sikerült maradandót alkotniuk a Miskolci Egyetemen, a jövő generációinak érdekében.
– Sokszor szokták kérdezni tőlem, hogy mi a véleményem az egyetemi modellváltásról? El is mondtam mindig a véleményemet erről, ami nyilván mindig személyes és szubjektív, nem mentes az elfogultságtól. Egy idő után azonban abbahagytam a vélemény megfogalmazást és helyette tényeket írok és mondok, amiről mondjanak mások véleményt. Mondjanak a hallgatók, mondjanak a kollégák, mondjanak azok, akik figyelemmel kísérik akár általában a modellváltást, akár a Miskolci Egyetem életét. És mondjon majd az utókor, ha visszagondol erre az időszakra, azon tények alapján, amelyek magukért beszélnek – fogalmazott a rektor.
Ezután felidézett több ilyen tényt, amelyek a 2020-as modellváltás óta történtek a Miskolci Egyetemen. Elkészült az egyetem intézményfejlesztési terve, amely mentén szellemi és fizikai építkezésbe kezdtek. A szellemi építkezésben a képzések megújításával és a kutatások intenzívebbé tételével, amelyeknek máris látható nyoma, hogy három neves nemzetközi rangsorban is szerepel az intézmény, tizenegy másik magyar intézménnyel együtt. Olyan ragsorokban, amelyekben a modellváltás előtt ott sem voltak. Közben jelentős mértékben nőtt a kommunikációs aktivitása az egyetemnek, a képzéseik pedig folyamatosan átalakulnak és megújulnak a gazdasági szereplők és a munkaerőpiac elvárásainak megfelelően.
– Természetesen az elmúlt években fizikai, látható jelei is vannak a megújulásnak, azonban, ahogy mondtam, minden egyes épület, minden egyes eleme az építkezésnek magasabb stratégiai célokat szolgál, mint önmagában egy infrastruktúrafejlesztés. Érdemes külön hangsúlyozni azt, hogy a modellváltáskor valamennyi épület, ami ezen a gyönyörű, közel 90 hektáros kampuszon áll, korábban állami tulajdonban volt, most már a Miskolc Egyetem vagyonkezelésében van. Mi pedig felelős gazdaként óvjuk és fejlesztjük az infrastruktúrát. Az elmúlt években, hála a kormányzati támogatásnak, ha jól számolom, közel 50 milliárd forint értékben történt fejlesztés 2020-tól kezdve az egyetemen. Ennek keretében megújult a gyönyörű könyvtárunk, beköltözött Magyarország legnagyobb közgyűjteményének, a Magyar Nemzeti Levéltárnak a vármegyei levéltára. Megújult a sportinfrastruktúránk, ezért tudtunk Debrecennel együtt egy kiemelkedő diáksport-rendezvényt lebonyolítani. Itt jegyezném meg, hogy a nemzetközi szövetség minden idők legjobban megrendezett Európai Egyetemi Játékának ítélte a Debreceni Egyetemmel közösen lebonyolított eseményt – sorolta.
Az évek alatt felújítottak több kollégiumot, amelyekből most adtak át újabb kettőt, az étteremmel és konferenciaközponttal, az óvodával és az apartmanokkal együtt. A rektor leszögezte, az építkezéseket, mind szellemi, mind fizikai értelemben folytatni fogják a jövőben.
Az önkormányzat képviseletében felszólaló Hollósy András alpolgármester kiemelte, számára különösen jelentős ez az ünnepi pillanat, hiszen maga is a Miskolci Egyetem bölcsészkarának hallgatója volt egykor. A korábbi menza épülete, az ünnepség helyszíne, régi, valós emlékeket idéz.
– Ez az épület nekem egy valós megélt élménysorozatot idéz fel, hiszen húsz évvel ezelőtt itt végeztem a bölcsészkaron, és hála Istennek azt látom most, hogy a Miskolci Egyetem nagyon jó kezekben van. Nemcsak azért, mert a rektor azt mondja, hanem azért, mert valóban nagyon sokat dolgozott az elmúlt időszakban azért, hogy az Egyetemváros, amely város a városban, sokkal élhetőbb, modernebb legyen, és minden egyetemi polgár számára egy megélt élmény legyen az itt eltöltött öt év. Külön öröm számunkra, hogy gyakorlatilag kéz a kézben halad a két város egymás mellett, hiszen annak idején a Miskolci Egyetem szolgálta ki az Acélvárost, most pedig az új stratégiai elképzelésekkel, nyugodtan mondhatjuk, hogy egy új vízióban a Bükk városát is kiszolgálja. Miskolc városa pedig mindenben partnere az egyetemnek – hangsúlyozta az alpolgármester.
Hozzátette, a ma átadott épületek jelképezik is azt a komplex fejlesztési stratégiát, amely az egyetemen zajlik, és folytatódni is fog. Ezekkel a közösség, az egyetem minden polgára gazdagodik.
Az eseményen felszólalt a fejlesztések legfőbb támogatója a magyar kormány nevében Hankó Balázs a Kulturális és Innovációs Minisztérium minisztere is, aki mindenekelőtt azt emelte ki, hogy családbarát Magyarországot és benne versenyképes, családbarát egyetemeket építenek. Rámutatott, sokat és büszkén mesélünk a megújult magyar egyetemek sikereiről, és van is miről, hiszen büszkék lehetünk arra, hogy míg 2019-ben hét, ma már tizenkét egyetemünk van a világ legjobb öt százalékában, a világ több mint harmincezer egyeteme közül. Külön büszkeség az, hogy a Miskolci Egyetem is egyike ezeknek.
- Büszkék lehetünk arra, hogy az elmúlt évek során hozzáférési fordulat valósult meg a magyar egyetemeken. Immár harmadik éve több mint százezren nyertek felvételt a megújult, sikeres, autonóm és versenyképes magyar felszoktatásba. Ebben még fontosabb számunkra az, hogy ma már minden második egyetemista vidéki egyetemen kezdi meg tanulmányait. Itt is kitüntetett és különleges szerepe van a Miskolci Egyetemnek, hiszen a térségből és a térségen túlról is fogad egyetemistákat, akiknek jó részét aztán a térségben is tart – emelte ki a miniszter.
Hozzátette, a Miskolci Egyetem az elmúlt három év során megduplázta a felvett diákok számát, elérve így az idei évben a négyezres számot. A miniszter büszke arra, hogy a magyar egyetemek a nemzetközi tudás fellegvárai lettek, amit igazol, hogy a legkiválóbb nemzetközi szaklapokban megvalósult tudományos publikációik száma három év alatt 48 százalékkal nőtt, ebben benne van a Miskolci Egyetem gyorsan növekvő tudományos teljesítménye is. Hangsúlyozta, hogy a magyar kormány már a GDP két százalékát fordítja a felsőoktatás és a felsőoktatáshoz kapcsolódó intézmények finanszírozására. Az elmúlt években csaknem 600 milliárd forintból újultak és újulnak meg a felsőoktatási intézmények kampuszai, ebből csak a Miskolci Egyetem 50 milliárdot kapott eddig.
Hankó Balázs szerint a Miskolci Egyetem nemcsak okos, nemcsak zöld, hanem sportos és családbarát is. Egy közösségteremtő, családbarát, sportos, okos és fenntartható kampusz épült és épül ki itt Miskolcon. A megújult bölcsődével és a három apartmannal együtt, amelyekben a fiatal házasok, fiatal oktatók megkezdhetik az életüket, most már joggal mondhatjuk azt, hogy a kampusz és az egyetem családbarát. A kutatás és az oktatás már nem lehet a családalapítás, gyermekvállalás akadálya.
- Mi így gondolkozunk a fiatalokról, a fiatalok sikerében vagyunk érdekeltek – szögezte le a miniszter.