Ugrás a tartalomra

Erőművek Éjszakája – Idén is kinyitotta kazánházai kapuit a MIHŐ

Létrehozva
A miskolci távhőszolgáltató a kezdetek óta csatlakozik az országos programsorozathoz.
Kép
eromuvek_ejszakaja_251017ml-4.JPG
Fotók: Mocsári László

Ötödik alkalommal rendezték meg pénteken az Erőművek Éjszakáját. Az országos programsorozathoz idén is csatlakozott a Miskolci Hőszolgáltató (MIHŐ) Kft. Bernáthné Barczi Judit, a távhőszolgáltató karbantartási üzemvezetője a Miskolc Televízió Híradójának, a Miskolc Mának elmondta, a programhoz való csatlakozással az a céljuk, hogy cégük ezáltal is közelebb kerülhessen a miskolci lakosokhoz és bemutathassa tevékenységét.

A helyi programok délelőtt a Kenderföldi Biomassza és a 10-es iskola kazánházában kezdődtek, délután pedig a bulgárföldi kazánházban folytatódtak. A szervezők a különböző helyszíneken idén is látványos kísérletekkel és a távfelügyeleti rendszer bemutatásával készültek az érdeklődőknek.

Kép
Erőművek éjszakája

Tapasztalataink szerint a kisebb korosztályt, óvodásokat inkább a biomassza üzem érdekli, ahol ugyan nem működés közben, de a rakodógépbe is beülhetnek, a 10-es iskola kazánháza az idősebbeknek lehetett érdekes mégpedig azért, mert ide épületgépész tanulókat is vártunk, akiknek a szakmai fejlődése szempontjából hasznos lehetett egy gyakorlati óra 

– tette hozzá Bernáthné Barczi Judit.

Kép
Erőművek éjszakája

Ahogyan arról korábban a minap.hu is beszámolt, az Erőművek Éjszakáját országszerte már hatodik alkalommal rendezték meg. A MIHŐ kezdetek óta csatlakozik az eseményhez. Céljuk, hogy a program által megismertessék az energiatermelés folyamatait a miskolciakkal, amivel remélhetőleg az energiafelhasználás is sokkal tudatosabbá és takarékosabbá válik.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.