Ugrás a tartalomra

Egy szülinappal közös lemezbemutatót tervez a Zártosztály az Adyba

Létrehozva
November közepén a Zártosztály koncertezik az Ady Endre Művelődési Házban. Nemcsak lemezbemutató lesz, de Donászy Tibor is kerek évfordulót ünnepelhet.
Kép
Zártosztály
Zártosztály zenekar Miskolcon.

A Zártosztály zenekar 2013-ban egyetlen koncertre állt össze, de a nagy siker nyomán folytatták pályafutásukat. Jelenlegi felállásuk: Csillag Endre „Csuka”, Mirkovics Gábor „Zserbó”, Donászy Tibor „Tipcsi”, Lázár Zsigmond „Zsiga” és Kiss Zoltán (2022-től).

2023-ban ünnepelték fennállásuk 10. évfordulóját, egy saját dalokat tartalmazó lemezzel, a Hazatérek című albummal. Az egykori EDDA tagokkal – Csillag, Donászy, Mirkovics – kiegészülő zenekar minden évben nagy sikerrel lép fel Miskolcon.

A mostani koncert két különleges alkalmat is ünnepel

A legújabb lemez bemutatóját és dobosuk, Donászy Tibor 70. születésnapját is ünneplik a miskolci koncerttel. A műsoron a 80-as évek legnagyobb Edda-slágerei szerepelnek, mint a Gyere Őrült, Veled vagyok, Változó idők, Ünnep, Kör, kiegészítve a legújabb dalokkal.

Vendégként színpadra lépnek két további egykori EDDA-tag, Fortuna László „Tüsi” és Csapó György „Buksi”.

A Zártosztály koncertjein a nosztalgia és az új dalok tökéletes összhangja garantálja a felejthetetlen élményt.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.