Ugrás a tartalomra

Ecsetet emeltek, és szebbé varázsoltak egy belvárosi kapualjat

Létrehozva
Ebben volt közösségi erő!
Preview Image
Kapualj-festés Miskolc belvárosában. Mocsári László képgalériája

Első közösségi festési akciójára invitálta a miskolciakat a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület, melynek tagjani vasárnap délelőtt maguk is seprűt, csiszolópapírt, majd ecsetet ragadtak, és a népszerű belvárosi kávézó mellett található kapualjat újjá, szebbé varázsolták.

Az akció célja az volt, hogy javítsák a miskolci belváros állapotát a helyi lakosok és vállalkozók közreműködésével.

A homlokzatfestéket, zománcfestéket, hengereket, ecseteket és létrákat az egyesület biztosította a résztvevők számára.

Kép
A Miskolci Belvárosi Kör kapualj festése

Mint ismert, a Miskolci Belvárosi Kör Egyesület idén nyáron alakult tíz helyi vállalkozó összefogásával. Céljuk az volt, hogy aktívan hozzájáruljanak a belváros újjáéledéséhez, és valódi lendületet vigyenek a város gazdasági és kulturális életébe.

A kör alapítói öt projekten kezdtek el dolgozni: Digitális és nyomtatott főutcai térkép, Helyi Hősök/Miskolci Belváros Hősei kampány, MiskolcCoin – helyi digitális pontgyűjtő és fizetőeszköz, Utcazenei színpad és Kapualjak rendbetétele. Az utóbbira láttunk példát a vasárnapi akció alkalmával.

Ez is érdekelhet

25 órás táncmaraton
Huszonöt év, huszonöt óra, végtelen ritmus
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyed évszázados lett a Limited Dance Academy, és nem is akárhogyan ünneplik meg ezt az évfordulót. 25 órán át táncolnak megállás nélkül a diákok.
Elhagyott épület lángolt a belvárosban
MiskolcHavaria
A romos épület oltását már megkezdték a tűzoltók.
Csemege lesz a szomszédvárak csatája
MiskolcSport
A négy napos ünnep sorsolása úgy hozta, hogy október 24-én Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rangadót játszanak a férfi kosárlabda NB I/B-ben.
Csúszós az út a Győri kapuban, ketten koccantak
MiskolcBaleset
Szokatlan még az őszi idő a sofőröknek, van akit meglep a vizes, avartól csúszós úttest.